10 éve szentelték fel a kazincbarcikai Szent Család Templomot

 

A Szent Család Templom felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepelték Kazincbarcikán. Az elmúlt évtized alatt a templom a város hívei számára élettel teli, igazi közösségi térré vált.

„Minden olyan közösség helyet kap itt, amely egy egyházközség életében általában jelen szokott lenni. Gondolok itt a rózsafüzér csoportra, a Cursillo közösségre, cserkészekre, Karitász csoportra, és a hittancsoportok is, és hát nagyon nagy öröm számunkra, hogy a templommal együtt létrejött a Szent Család Kórus is, ami idén ünnepli a tíz éves évfordulóját. Ez is egyfajta közösség, és ez a közösség is helyet kap itt, mint ahogyan az iskolai közösségek is egyre jobban helyet kapnak a templomban, és otthonuknak érzik ezt” –fogalmazott P. Vitális Gábor, plébános.

 

 

A szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. Beszédében rámutatott: Jézus a sziklára, azaz Péter apostolra építette az egyházat. „Amikor mi emberek egy-egy templomot építünk, látnunk kell, hogy azt valójában Jézus építi, mi társépítők vagyunk mellette. Csodálatos dolog Isten népéhez, az egyházhoz tartozni, amely mindig új embereket hív meg és fogad magába” - mondta a főpásztor:

 

 

„Milyen nagyszerű élmény minden alkalommal belépni ebbe a csodálatos kazincbarcikai templomba, amelyet az építőmesterek ilyen nagyszerűen megalkottak! Azóta is hálásan gondolunk a nagyszerű Rátkai házaspárra, akik ezt ilyen szépen megtervezték, és azokra, akik ilyen szépen fölépítették. Milyen szép az, amikor egy ilyen modern templomban a régi és az új összetalálkozik. Hiszen vagyunk itt idősebbek, fehérhajúak, vagyunk itt fiatalok, vagyunk itt, akik a régi templomba jártunk misére, és aztán vannak hála Istennek, szép számmal olyanok is, akik azóta kezdtek templomba járni, Isten házába jönni, mióta megépült ez a templom. Milyen nagyszerű dolog, hogy egy befogadó közösség jött itt létre.”

 

 

A kazincbarcikai Szent Család Templom alapkövét 2003. október 11-én tették le, Dr. Seregély István, nyugalmazott egri érsek jelenlétében. Felszentelésére 2007. augusztus 25-én került sor.