A Szentlélek a szívünkbe költözött!

Pünkösd legnagyobb ünnepeink egyike, mintegy lezárása a húsvétnak, beteljesítője a megváltás nagy művének, de az egyház elindulásának ünnepe is számunkra – mondta pünkösdvasárnapi szentbeszédében Csizmadia István az egri bazilikában.

A főszékesegyház plébánosa kiemelte továbbá, amint egykor az apostolok, ma mi vagyunk a Szentlélek hordozói. Ezért ez az ünnep nem egy visszaemlékezés csupán, hanem a valóság megélése számunkra. Csizmadia István hangsúlyozta, a keresztségben kapott Lélek istengyermekségünkben formált bennünket, míg pünkösdkor és a bérmálás szentségében a Szentlélek kegyelme a világ felé indít minket, hogy Krisztus ügye mellé állva a hit továbbadása, az evangélium hirdetése legyen a feladatunk.

Csizmadia István beszéde végén emlékeztetett, bár a húsvét liturgikus jelképei a következő időszakban a háttérbe kerülnek, az Isten kegyelme általi megváltottságunkat, küldetésünket tovább visszük életünk minden napján.

Mint rámutatott, a pünkösd a tanúságtevő keresztény életünk nyitánya, a Szentlélek szívünkbe költözésével pedig mindig velünk az Isten. Bárhol járunk is a világban, bármit is teszünk, nem hagy el bennünket – zárta beszédét Csizmadia István.

Bérczessy András

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert