Advent harmadik fénye

A harmadik gyertya fénye örvendezésre és örömre hív – fogalmazott beszédében Czibere Zsolt plébániai kormányzó, az egri Érseki Palota udvarán tartott eseményen. A gyertyagyújtás után a palota épületében megáldották az egyházmegyei betlehemkészítő pályázat munkáit is.

 

Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola diákjainak közreműködésével gyúlt fel a harmadik adventi fény az Érseki Palota udvarán, december 14-én.

Czibere Zsolt plébániai kormányzó beszédében hangsúlyozta, a harmadik gyertya fénye örvendezésre és örömre hív. Egyre inkább érezzük annak a közelségét, amire készülünk – fogalmazott.

Hozzátette: akkor tud teljessé válni bennünk az öröm, ha megértjük, hogy nem csupán azokban a dolgokban tud megjelenni az Isten, amire az emberi szív vágyik, hanem azokban is, ami elől menekül. Rácsodálkozunk, hogy az Úrjézus egy szegényes istállóban látott napvilágot, a jászolba fektették, amiben az eledelt tartották. Betlehem azt jelenti, a „kenyér háza”, így bennünk is összeállhat a kép, hogy Isten a legéhesebb részünket akarja megetetni, az emberi szívet.

A gyertyagyújtás után a palota épületében folytatódott a program, ahol az egyházmegyei betlehemkészítő pályázat munkáinak megáldására, illetve a legjobb művek díjazására került sor.  A másodízben meghirdetett alkotói versenyt ezúttal Komlósi Orsolya 8. a osztályos tanuló,  a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola tanulója nyerte. A második helyen Rádi Jázmin 5. osztályos apci diák végzett, míg a harmadik helyezést Czeincz Máté 2. b osztályos füzesabonyi tanuló tudhatja magáénak.

A betlehemes tárlat 2020. február 2-ig tekinthető meg az egri Érseki Palotában.