Az egri Andrássyban hittanversenyt tartottak a NEK jegyében

A 2020-ban, hazánkban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés jegyében, EUCHARISZTIA címmel, hittanverseny volt 2019. november 29-én, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégiumban. A hetedjére megrendezett verseny történetében idén neveztek a legtöbben. Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő katolikus általános iskolák közül 24 felső tagozatos, háromfős csapat (72 tanuló) vett részt a versenyen - felkészítő tanáraikkal.

Előzetesen, a témával kapcsolatban otthon egy plakátot kellett elkészíteniük a NEK-kel kapcsolatban, amit a zsűri értékelt. A csapatok regisztrációjára 10 órától került sor az iskola aulájában. A megmérettetés a közös ebéd után kezdődött: a feladatlap megírása, valamint a kép és idézetfelismerés után, a tanév mottójának megfelelően – Aki énekel, kétszeresen imádkozik! – minden csapatnak, a megadott szavak alapján egy dalt kellet írni és megzenésíteni, majd azt előadni. Sok szép és modern stílusú vallásos éneket hallhattak a résztvevők egymástól.

A feladatok után a zsűri, értékelte a csapatok munkáját. Az első három helyezett értékes könyvjutalomban és ingyenes múzeumbelépőben részesült. Senki sem távozott üres kézzel, mert az iskola minden diáknak próbált egy kis ajándékkal kedveskedni. A felkészítő tanárok egy szép könyvet és emléklapot kaptak. A versenyt közös fénykép készítése zárta. Összességében, egy újabb és élményekben gazdag hittanversenyen és napon vehettek részt a diákok, akiket is jövőre is visszavárnak!

Helyezések:

1. hely: Eger, Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Spanyol – Viaszok csapata

felkészítő tanár: Köböl Zsoltné

versenyzők: Bérczessy Boglárka, Sashalmi Lenke, Képes Péter

2. hely: Mezőkövesd, Szent István Katolikus Általános Iskola, Multi – Kornisok csapata

felkészítő tanár: Bak Mária

versenyzők: Dobos Gergely, Sipeki László, Lázár Barnabás

3. hely: Jászfényszaru, IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Sivatagi – Vízenjárók csapata

felkészítő tanár: Sándorné Tóth Éva

versenyzők: Varga Hanna, Majzik Petra, Tanczikó Hanna

 Résztvevő iskolák:

  1. Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda
  2. Füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola
  3. Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Hangony
  4. Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskola Apc
  5. IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Jászfényszaru
  6. Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  7. Hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  8. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Tenk
  9. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Boconádi Tagiskolája
  10. Kőtelki Szent Gellért Katolikus Általános Iskola
  11. Szent Margit Katolikus Általános Iskola, Sátoraljaújhely
  12. Encsi Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI
  13. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Sárospatak
  14. Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
  15. Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI, Gyöngyössolymos
  16. Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és A.M.I., Jászalsószentgyörgy
  17. Szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola
  18. Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda, Nagykörű
  19. Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Fegyvernek
  20. Szent Gellért Katolikus Ált. Isk. Pélyi Petőfi Sándor Tagiskolája
  21. Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola, Mezőnyárád
  22. Káli Gárdonyi Géza Általános Iskola
  23. A Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium
  24. Szent István Katolikus Általános Iskola Mezőkövesd