Fenntarthatósági témahét és Caritas Junior nap Mezőnyárádon

Második alkalommal kapcsolódott be az ún. fenntarthatósági témahét rendezvénysorozatba a mezőnyárádi katolikus iskola.

Mint Hajnalné Sára Orsolya képes tudósításából megtudhattuk: "Iskolánk idén második alkalommal vett részt a rendezvénysorozatban, melynek célja a Föld napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A program kiemelt célja, hogy a gyerekek már iskoláskorban megismerjék a téma a fontosságát, felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen ők is nagyon sokat tehetnek a Földünkért. Az idei témák a természeti- és épített környezet védelme, a tudatos vásárlás és a fogyasztóvédelem köré szerveződtek. Nyolcadik osztályos tanulóink a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódó, Zöldokos kupa elnevezésű, országos fenntarthatósági tudásversenyen is részt vettek. A programba minden osztály bekapcsolódott.

A témahét keretében helyi termékbemutatót tartottunk iskolánkban, ahol a gyerekek megismerkedhettek a helyi termelőkkel és az általuk készített ételekkel, italokkal. Iskolánk harmadik osztályos tanulói ezen a héten vettek részt erdei iskolában Szögligeten, ahol ugyancsak a fenntarthatóság, természetvédelem jegyében zajlottak a foglalkozások. A teremtésvédelem jegyében a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódóan ünnepelte meg iskolánk a Föld napját, és tartottuk Településszépítő közösségi napunkat április 20-án. Iskolánk számára, mint az Egri főegyházmegye minden intézményének, kiemelten fontos feladata a teremtésvédelem, Ferenc pápa Laudato Si enciklikájának tanítása, hogy gondolkodásunk és cselekedeteink által felelősséget kell vállalnunk Isten teremtésének megőrzésében."

Idén első alkalommal Caritas Junior napot is rendeztek az iskolában, amiről Varga Lászlóné Tóth Erika Márta küldött beszámolót és képeket.

"A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában május- 5-én, szombaton első alkalommal került megrendezésre a Caritas Junior-nap. Az esemény fő szervezője az Egri Főegyházmegye Karitász Szervezetének igazgatója: Árvai Ferenc atya volt. A szervezésben segítséget nyújtott Hadobásné Tóth Cecília és Marossy Balázs negyedéves szeminarista.

Tartalmas és lelki élményekben gazdag programot kínáltak gyermekeinknek. A nap első felében megismerték a „Junior mappám” kiadványt, ami a Junior élet könyve lesz a gyerekeknek. Ez alapján a felebaráti szeretet gyakorlásának hasznos ismereteit, a karitász törvényeit és gyakorlati megvalósításukat is megbeszélték.

A következő program az érzékenyítés volt, vagyis programban a fogyatékkal élő emberek elfogadását játékos feladatokon keresztül sajátították el. Megtanulták és kialakították a helyes kapcsolattartást ezekkel az emberekkel (sajnálat legyőzése, elfogadás, helyes segítségadás).

Ebéd után a kézműves foglalkozáson anyák napi ajándékot készítettek a gyerekek. A délután folyamán sportjátékokat játszottak, megismertek egy régi hagyományos, magyar ütős labdajátékot a métázást. A nap fénypontja és zárása a szentmise volt, ahol hálát adtak és megköszönték azokat a lelki élményeket és adományokat, amiknek a nap folyamán részesei lehettek. Hálatelt szívvel köszönjük mindenkinek az áldozatos munkáját!"