Diákvér: az Andrássy tanulói és dolgozói az idei győztesek

Tíz középiskola jelentkezett a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által rendezett 2018/19-es Diákvér akcióra.

– A véradásokon összesen 778-an jelentek meg – mondta Kosik Mária. A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezetének vezetője hozzátette, még a 2004/2005-ös tanévben kezdődött a program. Az idei akció véget ért, melynek záró rendezvényére tegnap került sor. Mint kiderült, az első helyezést az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium nyerte el, a második az Egri SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgminázium, Szakközépiskola Kollégium és Könyvtár, a harmadik a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium lett. Kis Tamás, a győztes iskola testneveléstanára elmondta, az intézmény már az első pillanattól kezdve részt vesz a Diákvér akcióban.

– Közös munka eredménye, hogy 15 éve szereplünk. Jó kapcsolatot ápolunk a vöröskereszttel, a vérellátó szolgálattal. Nálunk van egészségkultúra óra, ahol szót ejtünk a véradás fontosságáról – fűzte hozzá.

 

forrás: heol.hu