Elindult a tanév az egri szemináriumokban is

Az Egri Hittudományi Főiskola, az Egri Érseki Papnevelő Intézet valamint a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium közös tanévnyitó ünnepségét tartották szeptember 12-én az egri Szemináriumban.

A program Szentlélek hívással, közös imádsággal kezdődött az intézmény kápolnájában. Juhász Ferenc pasztorális helynök beszédében kiemelte, úgy elszakadni a világtól, hogy ott maradni valamelyest és úgy válni pappá hogy ne váljon az ember a világ számára idegen, túlzottan klerikálissá, nem könnyű feladat.

De az egyensúly megtalálásában sokat segíthetnek a szemináriumi évek. A helynök hangsúlyozta, senki sem véletlenül van itt, tudatos döntéssel igent mondott Isten hívására. A lelki formálódáshoz, az Istennel való kapcsolat elmélyítéséhez pedig nagyon fontosak a szentmisék – hívta föl a hallgatók figyelmét. Beszéde végén Juhász Ferenc a jó közösség jelentőségére világított rá.

Az ünnepség ezután a szeminárium Aloyzianum termében folytatódott, ahol dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora mondott köszöntőt, felhívva a figyelmet az elhivatottság jelentőségére.

Dolhai professzor azt kívánta a kispapoknak, hallgatóknak, hogy szítsák fel magukban ismét a tudás iránti vágyat és legyen meg bennük a készség az új ismeretek befogadására. Ezek mellet nagyon fontos az intenzív lelki élet és a Jézussal való személyes kapcsolat elmélyítése – fogalmazott a rektor. A köszöntőben elhangzott, idén négy féle képzési formában, összesen 128 aktív hallgató kezdi meg a tanévet.

A beszédet követően az elsőéves papnövendékek fogadalmat tettek, az idősebb diákok tapssal köszöntötték az újoncokat.

 

Federics Róbert

kép: Szent István Televízió; Nyeste Tamás