Elsőáldozás Mezőnyárádon

Huszonkét gyermek vehette magához az Oltáriszentséget május 21-én Mezőnyárádon.

Húsvét hatodik vasárnapján 22 gyermek, közülük 18 iskolánk tanulója, vehette magához első alkalommal az Oltáriszentséget. Felkészülésüket a hittan órák mellett a plébániai hitoktatás is segítette. Fontosnak tartottuk, hogy az ismeretek mellett az evangélium örömére is ráébredjenek, és a bűnbocsánat szentségében meglássák a megbocsátó Istent. A szentmisében a gyermekekért hálát adtak szüleik, és áldást kértek rájuk. Plébános atya a fehér, ünnepi ruha szimbolikájára hívta fel figyelmüket. A szentáldozás után a gyermekek két énekkel köszönték meg az Úr Jézusnak, hogy szívükbe költözött. A fiúk imakönyvet, a lányok személyre szóló nyakláncot kaptak ajándékba. "Add, Urunk, hogy Krisztust utánozva tudjunk élni! Add, hogy Krisztus szemével lássunk! Add, hogy Krisztus lelkületével halljunk! Add, hogy Krisztus szavait mondjuk! Add, hogy Krisztussal együtt tegyük a jót! Add, hogy Krisztussal járjunk! Ámen."

Szöveg: Szelei Katinka Fotó: Gallik Gábor