Érseki hálaadó szentmise az egri Bazilikában

Ternyák Csaba érsek mutatott be év végi hálaadó szentmisét december 31-én az egri bazilikában.

Szentbeszédében a főpásztor kiemelte: megkezdődik hazánkban a család éve, mely az újesztendőben reméljük, sok lelki gyümölcsöt hoz családjaink, nemzetünk és az egész egyház életében. Ternyák Csaba többek között szólt az Egri Főegyházmegye fejlődésének eredményeiről és a jövőbeli tervekről is:

"Az elmúlt év során azt tapasztaltuk, hogy plébániáink lakossága, és ezzel együtt híveink száma az elvándorlás miatt tovább csökkent, és az átlagéletkor tovább emelkedett a születések számának csekély emelkedése miatt.

A plébánia látogatások során ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy közösségeink mégis vitalitást mutatnak. Különösen azokon a plébániákon él a szebb jövőbe vetett remény, amelynek területén katolikus iskolákat működtetünk. Az idei év alatt került egyházmegyénk fenntartásába a körömi Általános Iskola, amelybe szinte kizárólag halmozottan hátrányos helyzetű diákok járnak, valamint a megszűnő egri Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium osztályai kerültek át egyházmegyei fenntartású intézményekbe.

Örömmel tölt el bennünket, hogy a főegyházmegyei Karitász nagyon sok plébánián hozta létre a segítők csoportjait, akik gondoskodnak arról hogy a szegények minél kevesebb dologban szenvedjenek hiányt.

Sajnos az idei évben több paptestvért búcsúztattunk, mint ahányat felszentelhettem. Kispapjaink száma sem emelkedett jelentősen. Az Érseki papnevelő intézetben 2, a Redemptoris Mater szemináriumban 5 növendékünk van az első évfolyamon.

Az elmúlt év eseményein visszagondolva különösen is nagy hálával emlékezünk a Rózsafüzér társulatok egyházmegyei találkozójára, amellyel méltó módon igyekeztünk megmlékezni a Boldogságos Szűzanya fatimai megjelenésének századik évfordulójáról.

Örömmel tapasztaltam, hogy az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó, és Lelkigyakorlat egyre népszerűbb egyházmegyénk fiataljai körében.

Hitoktatóink számára 3 napos konferenciát szerveztünk Egerben, amely új lelkesedéssel, és lendülettel töltötte fel őket.

Az őszi ministráns találkozó megrendezésére pedig tizedik alkalommal került sor.

Egy évvel ezelőtt örömmel számoltam be arról, hogy hazánk kormánya az Egri Főegyházmegye fejlesztési terveit jelentős anyagi támogatásban részesítette. A fejlesztések számos településen már megvalósultak. Örömmel számolok be arról, hogy van olyan kisebb fejlesztés, ahol ez már valóban megvalósult. A nagyobb volumenű - legnagyobbrészt egri - felújítások egy része viszont a tervezés stádiumában van, mások a kivitelezés beszerzési előkészítésében, ismét mások pedig a kivitelezés szakaszában vannak.

Megújul a bélatfalvai Apátsági templom, Egerben megújul majd a Bazilika, a Szeminárium, a volt Ferences Rendház és templom, az Északi városrészben pedig új templomot alakítunk ki egy megvásárolt ingatlanból.

Megújul a Bartakovics ház, a Kisboldogasszony és a Szervita plébánia, és felújítása az Érseki palota felújítása is.

Istennek legyen hála ezért a lehetőségért, ugyanakkor pedig azért imádkozunk, hogy az előttünk álló esztendőben és feladatokban az Úr kegyelmi esztendejét lássuk" -zárta szentbeszédét Ternyák Csaba érsek.