Erzsébet tábor a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában

A tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola augusztus utolsó hetében még a 2020/2021-es tanév megkezdése előtt megtartotta hagyományosan Erzsébet táborát. 2 csoportban összesen 40 tanuló vett részt a különböző foglalkozásokon, melyeket iskolánk pedagógusai tartottak. Színes programok várták a tanulókat, akik minden nap más-más kihívás elé néztek.

A tábor első napján a kézműves tevékenységé volt a főszerep, ahol, gyöngyfűzés, ékszerkészítés, montázs és kollázskészítés, valamint agyagozási technikákkal ismerkedtek meg a tanulók. A második napon kirándulni indultak a gyerekek.

Az úti cél a Felsőtárkányi Dínó park volt, ahol a vízi élménypark és játszótér mellett megismerhették az ősi világban élt dínókat és egy interaktív élő dínóshow szórakoztatta a vendégeket. Ebédet követően pedig az Érsekkertbe látogattak, melyet régen a „Város tüdőjeként” emlegettek.

A harmadik napon a sport kapta a főszerepet. Zenés aerobic, sportjátékok, erőnléti feladatok és csapatjátékok tették színesebbé a napot.

A tábor utolsó előtti napján minden diák a Bükki Nemzeti Park munkatársával kirándulni indult a Hevesi Puszták Tájvédelmi körzetbe, hogy megtapasztalják a teremtett világ szépségét és megismerjék közvetlen környezetünk élővilágát. Ebéd után a természetvédelmi játékokkal töltötték az időt, melyen minden gyermek örömmel és aktívan vett részt. Az utolsó nap a táborban az önismeret jegyében telt. Max Lucado, Értékes vagy című művének a feldolgozására került sor változatos játékok feladatok segítségével. Új éneket is tanultunk, mely arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, egyformák, jó és rossz tulajdonságainkkal együtt.

A nap üzenete volt mindannyiunknak számára: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!”

Mt. 7.1-5

Programgazdag és élménydús hetet tölthettek diákjaink iskolánkban a tanév megkezdése előtt. Mindenki örült, hogy újra együtt lehetünk és közösségben élhetjük meg ezeket az élményeket.

 

Megyesi Attila

igazgatóhelyettes