Eucharisztia Ünnep a Páterrock-kal

(A képre kattintva galéria nyíilik!)

„Gyertek allelujás örömmel köszönteni az Eucharisztiában jelenvaló feltámadt és megdicsőült Krisztust!” - hangzott a felszólítása a Homrogdi Krisztus Teste és Vére Plébániának, amellyel az ötödik Eucharisztia Ünnepre hívva a híveket, elsősorban azokat a fiatalokat, akik bérmálás előtt állnak.

Rájuk fókuszálva, tartotta meg buzdító katekézisét, Nagy Krisztián atya, Hernádnémeti plébániai kormányzója. Közel 150 fiatal hallgatta az atya lelkesítő beszédét, melyben kiemelte, mindannyian törekedjenek arra, hogy az apostolokhoz hasonlóan legyenek egységben, akik megértik, és akik előtt fellebben a misztérium és ez által megértik a hitüknek lényegét, hogy a feltámadt Úr jelen van az életünkben. Ez egy nagy ajándék, amire legyenek nagyon büszkék, hiszen különleges feladatra kapnak meghívást, mert Isten meghívja őket is tanítványai körébe.

Továbbá biztatta atya a fiatalokat, hogy éljenek Krisztusból, mert Ő jelen van, mint feltámadott, és bátran keressék. De ne keressék őt a nagyvilágban, hiszen Ő bennük van, a magukhoz vett Eucharisztiában, ami tettekre és jócselekedetekre készteti őket.

Ezt követően a szentmisén, Czibere Zsolt káplán atya folytatta a fiatalok buzdítását a prédikációjával, amelyben hangsúlyozta fontosságát annak, hogy hogyan tudunk Krisztus szeretetének lángjából táplálkozni és azt tovább adni, amely nem csak az értelem, hanem a szív világossága is. Kiemelte, hogy ne csak legyenek jók, hanem legyenek jól.

A szentmisét követte a szentségimádás, melyet Nagy Krisztián atya vezetett és a Páterrock együttes zenéje kisért.

Az Eucharisztia Ünnepet a már említett Páterrock együttes koncertje zárta. A közel egy órás koncertet, Lipcsák János atya nyitotta meg. Egy hasonlattal kezdte beszédét az atya, amelyben elmagyarázta tömören, hogy mi is az a húsvét. A húsvét nem más, mint az életnek a megoldása. De az élet az olyan, mint egy többismeretlenes egyenlet, aminek csak egyetlen egy megoldása van. Pont úgy, mint az életnek is: a feltámadás. Csak akkor van értelme az életünknek, ha tudjuk azt, hogy van feltámadás. De hogy mikor kell el kezdenünk az erre való életünket? Most, mindig most! Ezzel a gondolattal kezdték el az atyák a fergeteges koncertjüket. Vidáman, együtt énekelve, még egy rendhagyó énekórán is részt vehettek a jelenlévők. Együtt hirdethettük, hogy egy az Isten, egy a nemzet.

A jó Isten fizesse meg az atyák fáradozását, amivel az ott jelenlévő híveknek felemelő élményt okoztak. Az eucharisztikus találkozást, a már megszokott szeretetvendégség zárta, amelyre a homrogdi hívek közössége szeretettel invitálta meg a jelenlévőket.