Fejlesztés a Katolikus Karitász hálózatában

Ez nagyban érinti az Egri Főegyházmegyét is, a Katolikus Karitász Kelet-Magyarországi Regionális Logisztikai Központja kapcsán.

 

Európai Uniós forrásból újult meg a Katolikus Karitász hálózata. A fejlesztéseknek köszönhetően javult a veszélyeztetett, hátrányos helyzetű, valamint a krízis helyzetben lévő személyek, családok hátrányainak leküzdését célzó szolgáltatások hatékonysága, minősége.

„A Katolikus Karitász hálózatának infrastrukturális fejlesztése a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása érdekében” elnevezésű projekt keretében 3 helyszínen 1 meglévő épület felújítása és a szolgáltatások bővítése, a rászoruló célcsoportok igényeit figyelembe vevő bővítése, valamint 2 új logisztikai, koordinációs központ építése, továbbá fejlesztési, katasztrófavédelmi és szociális célú eszközök, járművek beszerzése valósult meg.

A fejlesztések során a Katolikus Karitász által építendő új épületek Felsőzsolcán a keleti, Székesfehérváron a nyugati országrész logisztikai és koordinációs központjai és a helyi és környékbeli szociális feladatellátás, valamint az önkéntesek bázisa is lettek. Az új központokban a célszerű kialakítással és a szükséges eszközök, gépjárművek beszerzésével katasztrófa- és vészhelyzeti mentéshez, gyorssegélyezéshez, újjáépítéshez szükséges tevékenység is lehetővé vált, így a Katolikus Karitász vészhelyzeti bázisaiként is működnek majd.

Pécs városában a Katolikus Karitász regionális feladatellátását segítő koordinációs, képzési és önkéntes központ került kialakításra a meglévő épület felújításával.

A projekt megvalósulásával egyszerűbben, gyorsabban és szélesebb körben elérhető szociális és katasztrófahelyzeti humanitárius szolgáltatások biztosítása, az ellátás színvonalának növelése várható az infrastrukturális fejlesztés következtében.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 650.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásból valósul meg 2017. október 1. – 2020. április 30. között.