Fellegi Sándor sakk emlékverseny Hevesen

 

"2017 november 18-án, szombaton rendeztük meg a hevesi Római Katolikus Plébánia aulájában hagyományos sakkversenyünket néhai Fellegi Sándor címzetes apát-plébános úr tiszteletére, emlékére. Négy Heves megyei intézményből összesen tizennyolc kisdiák mérhette össze a tudását egyéniben és csapatban is.

Gondos tervezőmunka nyomán döntöttünk úgy, hogy kimozdítjuk az iskolából a rendezvényt. Jól tettük, mert a Plébánia épülete nagyon szép és főként alkalmas közegnek bizonyult a lebonyolításhoz, hála érte Nagy István plébános úrnak, aki egyúttal a házigazda szerepét is betöltötte. A gyülekező ideje alatt a versenyzők és kísérőik megismerkedhettek a verseny névadójának élettörténetével, munkásságával, Heves város egyházi- és sakkéletében betöltött szerepével. A kötetlen beszélgetést vendégfogadás (tea, szendvics) tette barátivá.

 

 

A verseny ünnepélyes megnyitója után a versenyzők izgalommal vették birtokba a táblákat.

Igyekeztek legjobb tudásuk, képességük szerint sportszerűen versenyezni.

A verseny tisztaságáról, szakszerű lebonyolításáról Rauch Ferenc nemzetközi versenybíró gondoskodott.

 

 

A hatfordulós svájci rendszerben lezajlott verseny végeredménye az alábbiak szerint alakult:

Egyéni

  1. hely: Bocsi Levente (Füzesabony, Széchenyi István Katolikus Általános Iskola)
  2. hely: Szedlák Bence (Heves, Eötvös József Református Oktatási Központ)
  3. hely: Barkóczi Zsombor (Heves, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola)

Csapat

  1. hely: Széchenyi István Katolikus Általános Iskola, Füzesabony (Bocsi Levente, Kiss Ádám, Lovas Adrián, Zsólyomi Bence)
  2. hely: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Heves (Barkóczi Zsombor, Csintalan Kristóf, Kovács Richárd, Szabari Dominik)
  3. hely: Hevesi József Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskolája, Heves (Ádám Gábor, Dávid Kristóf, Ficsor József, Pusoma Tamás)
  4. hely: Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI, Eger (Karkus Balázs, Karkus Zsombor, Pirk Da Silva Roberto Kalman, Veres Botond)

 

 

Végezetül szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak Bódor Istvánné igazgató asszonynak, aki nemcsak intézmény-vezetőként, hanem sakkszerető emberként is önzetlen lelkesedéssel, nagyvonalúsággal és hozzáértő szakmai tanácsaival járult hozzá a rendezvény sikeréhez! Köszönöm Szabari Zoltán tanár úr szépen megtervezett, esztétikus kiállítását, valamint a Juventus Panoráma Kft.-nek a finom falatokat.

Bízom benne, hogy a Fellegi Sándor Sakk Emlékverseny most már nemcsak a katolikus iskolák eseménye, hanem hevesi érték is, mellyel több lesz Heves város is!"

 

 

Heves, 2017. 11. 20.

 

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola közössége nevében írta:

                                                                                                       

                                                                                                        Gyimesi Attila szervező