Házasság hete Mezőnyárádon

A Házasság Hete mozgalomhoz kapcsolódva a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola és a helyi Egyházközség karöltve vállalta fel a programok megszervezését.

Ebből az alkalomból két szorosan összekapcsolódó rendezvényre hívta meg a házasságban élő párokat és a téma iránt érdeklődőket. A szombati alkalom egy igen érdekes témával kezdődött: Férfi és nő kapcsolata a Bibliában. Az előadó Lipcsák János a helyi egyházközség plébánosa volt, aki iskolalelkész is egyben. A Szentírás segítségével, Bibliai történetekbe ágyazva és némi humorral megfűszerezve tette konkréttá és érthetővé előadását. Férfi és nő kapcsolatának titka- röviden összegezve a Biblia tanítása szerint: Az ember Isten teremtő akaratából lépett a világba. A férfi és nő kiegészítik egymást, egymást igénylik a teljes emberléthez, nem helyettesíthetők mással, valamint nem cserélhetők fel egymással. Az előadás után következett a „ Házas vacsora” mely a rendezvény második programja volt. Köszönet mindenkinek, aki megtisztelte érdeklődésével és jelenlétével rendezvényünket.