Ifjúsági hittanos zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

 

"Bakos Tamás káplán és Zsuzsa nővér vezetésével augusztus 30-án nyár záró, tanév kezdő zarándoklaton vettek részt a Sárospataki Plébánia ifjúsági hittanosai Mátraverebély - Szentkúton.

A zarándoklat elsődleges célja a lelki töltekezés volt. A buszos zarándoklaton volt lehetőségünk közös zsolozsmázásra, majd megérkezve a kegyhelyre közös énekünkkel köszöntöttük a Szűz Anyát. A szentmise előtt volt lehetőségünk szentgyónást végezni a kegyhelyen élő ferences atyák segítségével.

 

 

A szentmisét Bakos Tamás káplán atya mutatta be, a zenei szolgálatot Zsuzsa nővér vezetésével az ifi hittanosok adták. Ezt követően rövid ismertetést kaptunk a kegyhely történetéről, múltjáról, jelenéről, mindennapi életéről és programjairól.

A zarándokházban elfogyasztott közös ebéd után volt időnk és lehetőségünk elcsendesedésre, megnéztük a hegyoldalban található remete barlangokat, majd utunkat hazafelé vettük.

 

 

A nap utolsó állomása Mátrafüred mellett, az Oxygen Adrenalin Parkban volt, lehetőséget adva így a közös játéknak és szórakozásnak is. Boboztunk, bringó hintóztunk, a bátrabbak canopy-n csúszhattak vagy kipróbálhatták az átforduló hintát. 

 

 

Egy Istennel és egymással közösségben eltöltött napfényes, vidám nap végén Istennek hálát adva érkeztünk vissza Sárospatakra."

 

Bakos Tamás káplán