Imádkozzuk együtt szombaton Ferenc pápával és a világ kegyhelyeivel a rózsafüzért!

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa arra hív, imádkozzuk Ferenc pápával együtt a rózsafüzért május 30-án, szombaton 17.30-kor. Kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását a járvány idején. Az imába, amelyet a vatikáni média élőben közvetít, bekapcsolódnak a világ Mária-kegyhelyei. A pápa a Vatikáni Kertekben található lourdes-i barlangnál fog imádkozni.

Ferenc pápa a remény újabb jelét kívánja adni a pandémiától még mindig szenvedő világnak. A Szűzanyának szentelt hónap lezárásaként a rózsafüzért imádkozza, s hívja a kegyhelyeket és a családokat, hogy kapcsolódjanak be az imádságba.

Az imaalkalmat, amelyet a vatikáni média élőben közvetít, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa szervezi Az apostolok cselekedetéből vett mottóval: „Egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan az imában, Máriával” (vö. ApCsel 1,14).

A közvetítés során nemcsak a pápai ima helyszíne, a Vatikáni Kertekben található lourdes-i barlang lesz látható, hanem a világ legnagyobb kegyhelyei is megjelennek majd körkapcsolásban. A pápa az ima révén egyúttal szeretné a kegyhelyek pasztorációban betöltött szerepét is megerősíteni, hiszen ezeknek az imádságnak szentelt helyeknek a normális működése – mely lelkigyakorlatok szervezését, zarándokok fogadását jelenti –, megakadt a koronavírus-járvány következtében. A járvány visszaszorulásával lassan-lassan újraindulhat az élet a kegyhelyeken is.

A kegyhelyek az adott ország szabályozásainak megfelelően kapcsolódnak be az imádságba és szerveznek programot köré. Európából kapcsolni fogják Lourdes-ot, Fatimát, San Giovanni Rotondót és Pompeit; az Egyesült Államokból a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-kegyhelyet. Afrikából a nigériai Elele és az elefántcsontparti Béke Királynéja-kegyhelyről; Latin-Amerikából a mexikói Guadalupei Miasszonyunk-kegyhelyről, a kolumbiai Chiquinquirából, valamint az argentin Lujánból és Milagróból jelentkeznek be.

A Vatikáni Kertekben együtt imádkoznak a pápával olyan hívek is, akik a vírus által leginkább érintettek egy-egy csoportját képviselik: egy tüdőgyógyász és egy nővér, egy ember, aki felgyógyult a koronavírusból és egy másik, akinek a hozzátartozója elhunyt a betegségben, és aki sokakhoz hasonlóan nem tudott elbúcsúzni a szerettétől. Imádkozni fog a polgári védelem egyik önkéntese is családjával együtt, egy gyógyszerész és egy televíziós újságíró is. Az imádkozók között lesz egy fiatal család is, akiknek gyermeke a járvány idején jött világra – ők a remény és az élet halál felett aratott győzelmének jelei. A papokat és a szerzeteseket egy kórházlelkész képviseli, illetve a Szent Kamill Leányainak főnöknője, ez az a közösség, melynek tagjai tömegesen kapták el a vírusfertőzést Grottaferratában. Az ima során az Úrra bízzák az emberiséget, különösen is a családokat.

Fordította: Agonás Szonja

Forrás és fotó: Új Evangelizáció Pápai Tanácsa

Magyar Kurír