Ismét Egerben az "Egri nők"

Fél éven keresztül Egerben, az Érseki Palotában lesz látható Székely Bertalan „Egri nők” című festményének utolsó vázlata.

Az alkotás egri sajtóbemutatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: egy aukción fedezte fel a festményt, s javaslatot tett, hogy az állam vásárolja meg  azt, elővásárlási jogával élve. A sikeres licit után a képviselő javaslatára az a döntés született, hogy egy időre Egerbe kerül a kép. A politikus elmondta még: ez a mű a szabadság, a hazaszeretet szimbóluma is, s a magyar kultúra egy jeles alkotása, így méltán fejezi ki azt, hogy Eger sikeres pályázó lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2023 megmérettetésen.

Ternyák Csaba egri érsek köszönetet mondott azért, hogy az egri bemutató helyszínéül az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontot választották. A főpásztor kiemelte: a palotának az a missziója, hogy a művészetet és az idegenforgalmat szolgálja, hozzátette: az egyház eddig is fontos mecénása volt az alkotóknak. Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán Ternyák érsek optimizmusának adott hangot, hiszen, mint mondta, Eger eddig is a térség kulturális központja volt. A festmény fél éven keresztül ingyenesen lesz látható a palota egyik földszinti kiállítótermében.