Kartal '90

Ez a rövid cím sok ember számára megfejthetetlen, de akik ismerhették Kartal Ernő minorita szerzetest, aki egykor a Miskolc-Nagyboldogasszony templom plébánosaként, az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett Magyarországi és Erdélyi rendtartomány tartományfőnökeként és az egri Érseki Papnevelő Intézet rektoraként szolgált, a gyerekek és szülők pedig szeretetből egyszerűen csak Ernő bácsiként hívták, azok tudják, hogy 2019. március 11-én lenne 90 éves.

Már közel 13 éve nincs közöttünk, 77 évesen magához szólította Őt az Úr, de az emléke azóta is elevenen él az Őt tisztelők és szeretők szívében. Dr. Kartal Ernő 90. születésnapján, vasárnap délben sokan gyűltek össze a miskolci Minorita templomban, hogy emlékezzenek rá. Az esemény kezdeményezői és szervezői többek között a minorita rendtársak, az Éltető Lélek Alapítvány, az István Nádor Borlovagrend tagjai, valamint rokonai és barátai voltak. A megemlékezésen jelen volt Budapesten élő öccse és felesége is.

A megemlékező műsor előtt Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány titkára, a műsor szervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Szalkai Z. József, a templom plébánosa adott hálát Istennek, hogy az egyházközségnek adta Ernő atyát és ismerhettük nemes, intelligens személyét, melyet önzetlen szolgálata által az egyházért, a nemzetért és a szegényekért vállalt elhivatottsággal végzett. Ő kezdeményezte a templom alapítójának, Kelemen Didáknak boldoggá avatási eljárását, a kicsi gyermekek számára tartott népszerű „mocorgós miséket”, de elindította a szegények konyháját is, mely a mai napig ingyen ebéddel látja el a rászorulókat.

A "Versbarátok köre" Hortai Rita vezetésével irodalmi műsort adott elő, miközben a résztvevők kivetített képeken követhették Kartal Ernő életének eseményeit. A Szent Ferenc Kórus és a Cardinal Mindszenty Kórus Gergely Péter Pál karnagy vezetésével Gasparini, Bach, P. Amone Antonio, P. Sabbatini, P. Emilio Norsa, Rheinberger és Kodály műveket szólaltattak meg. A megemlékezés agapéval és baráti beszélgetéssel zárult.

Szöveg és kép: Fojtán László