Közös imádság a Szentatya felhívására


Mint  köztudott, jelenleg nincsenek nyilvános liturgikus események Magyarországon és a világ számos helyén a koronavírus járvány miatt. A megváltozott helyzetben a Szent István Rádió a szokásos reggel 7 órai szentmise mellett délután 17 órakor is közvetít szentmisét, az Egri Érseki Papnevelő Intézetből, ahol az elöljárók, pedagógusok vezetik a szertartásokat, mutatják be a szentmiséket a papnövendékeknek és a rádióhallgatóknak. A napi rózsafüzér imádság is az ódon falak közül szól minden nap 18 órakor.

A március 25-i, élőben közvetített közös imádságot Szabó József  vezette. Bevezetőjében az Szentatya szavait idézte: „Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk. Azon a napon, amikor sok keresztény arra emlékezik, hogy Szűz Mária hírt kap az Ige megtestesüléséről (Gyümölcsoltó Boldogasszony), az Úr hallgassa meg összes tanítványa egy lélekkel mondott imáját, kik a feltámadt Krisztus győzelmének megünneplésére készülnek.”

A Miatyánk után az Úrangyala imádságot mondták el a jelenlévők.

Március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya megismételte felhívását: arra kér minden keresztény hívőt, hogy a médián keresztül lélekben csatlakozzon a március 27-én, pénteken 18 órakor a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imájához. Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást ad, melyhez teljes búcsú kapcsolódik. Az imát és az áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

 

*   *   *

 

A Szent István Rádió műsorai a telefonos alkalmazásokból is elérhetőek. A számos lehetőség közül ajánlunk egyet a hallgatók figyelmébe, melyen célirányos kereséssel hallgatható a Szent István Rádió adása.

A linkre kattintva lehetőség van az alkalmazás letöltésére.

Android rendszerű készülék esetén: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.appgeneration.itunerfree&hl=hu

iOS rendszerű készülék esetén: https://apps.apple.com/hu/app/mytuner-radio-magyar-r%C3%A1di%C3%B3-fm/id520502858?l=hu

Közvetlenül az interneten keresztül, leginkább számítógépen, de egy es mobileszközökön is hallgatható adás: IDE KATTINTVA