„Legyetek bátrak, Máriához hasonlóan!” - véget ért a Virtuális Szalók

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A Virtuális Szalók utolsó napján, vasárnap a reggeli imát az Egri Érseki Papnevelő intézet növendékei vezették. Ezt követően Kerényi Lajos piarista záróelőadását lehetett megtekinteni, majd kicsoportos beszélgetés következett.

A találkozó zárószentmiséjén, az egerszalóki templom búcsúján elsőként Vízi János ifjúsági referens köszöntötte az egybegyűlteket, majd az egyházközség nevében Ludányi Attila képviselőtestületi elnök mondott köszönetet Ternyák Csaba egri érseknek a látogatásért.

A főpásztor a szentmise elején úgy fogalmazott: minden évben különleges alkalom ez a találkozó, mely azt is szolgálja, hogy az ember saját fiatalságát megőrizze.

Szentbeszédében az érsek rámutatott: először tartják a találkozó záró, hálaadó szentmiséjét a templom falai között a szabadtér helyett. Ennek az az oka, hogy most minden máshogyan van, idén virtuális találkozó és szűkebb körű búcsú mellett született döntés. Ezzel együtt a jelenlévőkön azt érezni, megvan az erős vágy, hogy együtt legyünk. A program mottója – „ez azén testem” – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében született, s most a megváltozott körülmények miatt új jelentést is kapott. Amikor testileg, fizikailag együtt vagyunk, akkor vagyunk valódi közösségben. De megvan a veszélye annak, hogy sokan kísértést éreznek, mondván, hogy az online jelenlét is elegendő. Azonban tudni kell,  Jézus a pap közvetlen szavai által lesz közöttünk: „ez az én testem”; a mi testi valóságunk változik az idő múlásával, de az ember mindvégig testi lény marad.

A nagy elődök a legnehezebb időkben is törekedtek a hűségre, ez is mutatja, hogy úrrá tudunk lenni a körülményeken. S minden időkben a mustármag reménye, hogy a kicsiből nagy, a kevésből sok lesz. Ezért mondhatjuk, hogy keresztény hivatásunk, lényege az örömhír átadása másoknak. A jó mellett akarunk dönteni, de tudnunk kell, hogy a jó és a rossz határvonala a szívünk mélyén húzódik!

Évtizedek óta ebben az időszakban van a találkozó, hogy a Szűzanya oltalmába helyezhessük magunkat. „Mária által Jézushoz” – ez az igazság arra mutat rá, hogy Mária a példaképünk, mert ő volt az első követője Krisztusnak.

Tisztelete persze nem keverhető össze az Isten iránti imádattal – sokszor éri ez az igaztalan vád a katolikusokat. Segítő, közbenjáró, oltalmazó szerepe van Jézushoz vezető utunkon. Magyarország Mária országa, ezért éretheti folyton népünk anyai szeretetét.

Az út sokszor meredek, de nem vagyunk egyedül, közösségben vagyunk, de emiatt alkalmazkodnunk is kell egymáshoz.  A koronavírus után az újbóli találkozáskor tapasztalhatjuk meg, milyen jó együtt lenni.

„Tegyétek, amit mond!” – szól Mária a kánai menyegzőn, s ez útmutatás nekünk, elfogadva, hogy kiválasztottak vagyunk Jézus tanítványaként. Ha ezt elfogadjuk, hűségesnek kell lennünk. A hagyomány szerint Mária fiatalon fogadta el az istenanyaságot, ez is példa lehet. A döntésekben sokszor magunkra akarunk hagyatkozni, Isten nélkül, s ez kudarchoz vezethet.  A halogatás is veszélyes kísértés!

A főpásztor a fiatalokhoz fordulva így fogalmazott: „legyetek bátrak, Máriához hasonlóan! Aki pedig már döntött, tartson ki, bátorság és szeretet kell a hűséghez is. Adja meg mindenkinek Mária közbenjárására Istenünk a hűség kegyelmét! Legyen bátorságotok végigmenni az elkezdett úton! – zárta szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek.

A szentmise végén Árvai Zoltán plébános köszönetet mondott a főpásztornak a találkozóért és a szentmiséért. Vízi János ifjúsági referens a találkozó sikerén munkálkodóknak köszönte meg a szolgálatát, kiemelve a Szent István Rádió és Televízió munkatársait, akik lehetővé tették, hogy a találkozó eseményei a technika segítségével sok emberhez eljussanak. A referens bejelentette: július 15. és 18. között lesz a 2021-es találkozó. Hozzátette: imádkozzunk mindannyian azért, hogy ismét hagyományos keretek között legyen lehetőség az együttlétre!

Bérczessy András

Fotó: Balogh Ferenc