Megjelent az Egyházmegyei Hírek 2017 augusztusi száma

A tartalomból:

Nyári pihenés - A nyárra sokszor úgy tekintünk, mint a pihenés és a lelki feltöltődés időszakára. Nemcsak a diákok, hanem a munkában megfáradt emberek számára is – a rohanó és túlhajszolt életforma miatt – egyre fontosabb. A németek például olyan nagyra tartják, hogy szívesen emlegetik úgy, mint a „nyolcadik szentséget”. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora arról is ír cikkében, hogy a nyaralásnak, a nyári pihenésnek sokféle formája van. Vannak olyanok, akik számára egy külföldi utazás jelenti a pihenést. Vannak olyanok, akik a tengerparton vagy pedig egy tó melletti nyaralóházban szoktak pihenni. A szülők számára például nagy öröm, ha a vakációban együtt lehetnek gyermekeikkel a nagyszülők vidéki házában. A séták, az erdei kirándulások, a természet szépségeiben való gyönyörködés is sokak számára pihentető kikapcsolódást jelentenek. Ne feledjük azonban, hogy a lélek megnyugvásához, megújulásához a Jézussal való együttlét is fontos. Ez pedig csak a csöndben lehetséges. A modern élet egyik legnagyobb nyomorúsága a csend hiánya!  Keressük tehát nyáron a csendet is, mert a csönd magányában lehet a legjobban Jézussal találkozni, és lelkileg megújulni.

Szent István-napi érseki szentmise - Ternyák Csaba egri érsek az egri bazilikában mutat be ünnepi szentmisét augusztus 20-án 17 órakor. A szentmise után az érsekség díszudvarán kerül sor Szent István király szobrának megáldására. Az új szobor Kovács Jenő szobrászművész alkotása. Szintén az ő műve a díszudvarban található Szent Erzsébet szobor is. Szent Erzsébet egyházmegyénk területén, Sárospatakon született, Szent István király pedig egyházmegyénk alapítója volt.  A szentmisére és a szobormegáldásra szeretettel várják a híveket.

Táborozó diákjaink - Az Egyházmegyei Hírek örömmel számol be arról, hogy az Egri Főegyházmegye területén működő 48 egyházmegyei nevelési-oktatási intézmény eredményesen pályázott a nyári táborozás támogatására. Elsősorban a sarudi lelkigyakorlatos házban, az egri Érseki Szent József Kollégiumban és a mátraszentimrei Stella üdülőben tartanak táborokat a nyár folyamán.  Ez évtől nyílt lehetőség, napközis Erzsébet-táborok tartására, hétfőtől péntekig, 8-tól 16 óráig az intézmények szervezésében. Ezzel a lehetőséggel kilenc katolikus iskola élt egyházmegyénkben. Negyvennégy iskolában valósul meg az EFOP-1.3.5-16-2016 azonosító számú „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című projekt. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől, a közösségi célú hittantáborok lebonyolítására egyházmegyénk 35 iskolája részesült támogatásban. A három napos hittanos táborok a közösségépítést szolgálják, a vallásos tartalmak mellett fontos a sport és a vidámság. Ezekből a táborokból a diákok rengeteg élménnyel térnek haza.

Továbbra is boldog papként szeretne élni - Az Egyházmegyei Hírek júliusi számában adtuk hírül, hogy Szabó József bélapátfalvi címzetes apát, plébános augusztus 1-i hatállyal nyugállományba kerül. Az egykori egyházmegyei főszámvevőt életéről, hivatásáról kérdeztük. Középiskolába a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba került egy 32 diákból álló fiú osztályba. Osztályfőnöke dr. Kilián István lett, aki magyart, latint, történelmet és művészettörténetet is tanított. Szabó József az érettségi után az egri Hittudományi Főiskolán tanult. Abban az időben sokan jelentkeztek oda, huszonegyen kezdték meg az első évet. Szerettem a szemináriumi életet - mondta. - Szenteléskor, 1971 júniusában tizenegyen álltunk az oltár körül. Szentelési jelmondatom: „Uram, a Te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Úgy gondoltam, hogy mivel az Úr meghívott erre a feladatra, erőt és kegyelmet is ad hozzá. Szabó József a következőképpen összegezte 46 éves papi szolgálatát: – Sok helyen szolgáltam, sokféle embercsoportot megismertem. Mindenütt jó munkatársakra leltem. Betegségem miatt vonulok nyugállományba. Mezőkövesdre költözöm, de ott is jeleztem a plébános úrnak, hogy szívesen vállalok feladatot, ha egészségem engedi. Továbbra is boldog papként szeretnék élni.