Megújult a plébániaépület Besenyőtelken

Megújított vízvezetékek, központi fűtés, közösségi mosdó, konyha. Elkészültek a besenyőtelki plébánia épületének felújítási munkálatai, a helyiségeket Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg ünnepélyesen, február 9-én.

Varga Pál plébániai kormányzó a Szent István Televízió kérdésére úgy fogalmazott:  a látható a táthatatlanért van, minden külső megújulás a belső megújulást szolgálja.

Az egri főpásztor a megáldást megelőzően szentmisét mutatott be a Szent Lőrincnek ajánlott plébániatemplomban. Beszédében az evangélium szavait idézve hangsúlyozta, fontos, hogy mi keresztények világítsunk és legyünk só ebben a világban. Azonban nekünk magunknak is ízessé kell tenni az életünket az eucharisztikus Jézus által – húzta alá, majd az élő közösségek jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A főpásztor örömének adott hangot, hogy élő közösség működik itt, akik fontosnak tartják az ügyek előbbrevitelét. Kiemelte: hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítették a megújulást, a kormánynak, a döntéshozóknak.  A templom külső felújításának terve is a közösség erejét mutatja.

Hozzátette: keresztségünk által Jézus Krisztus kegyelmi nyoma ott van rajtunk. És ha gyengeségeinkből meg is lazul a vele való kapcsolatunk, új kegyelmeket ad számunkra, hogy a vele való kapcsolódásunk újból megerősödjön – fogalmazott beszéde végén az egri főpásztor.