Napközis hittantábor a Jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában

Iskolánkban annak ellenére, hogy már Nyár Kisasszony bezárta a termeket, június utolsó hetében mégis újra megteltek a termek gyerekzajjal.

A napközis hittantábor évek óta kedvelt nyár eleji elfoglaltság tanulóink körében. Az első napon Kovács József káplán atya miséjén hangolódtunk a tábor mondanivalójára, miszerint a pihenés mellett fontos a minőségi szabadidő eltöltés, nyáron is keressük a lehetőséget a jó cselekedetekre, ne feledjük, hogy segítsünk a házimunkában szüleinknek és egymás felé is forduljunk segítő szeretettel. A nap további részében csapatokat alakítottunk, a hozzá kapcsolódó jelvényeket, plakátokat is megrajzoltunk. A második nap a kreativitás jegyében zajlott, délelőtt kézműves foglalkozást tartottak a tanító nénik, ahol gyöngyből dekorgumiból készítettünk szebbnél-szebb tárgyakat, sőt még pecaversenyt is rendeztünk. Délután Közösségi Fórum keretében a Jászapátin is működő Kamilliánus Közösségről hallottunk érdekes előadást Kis Józsefné vezetőtől és Budai Istvánné közösségi tagtól. Szerdán egész napos kirándulás várt ránk a Nyíregyházi Vadasparkba. Sok érdekes szárazföldi és vízi állatot láthattunk és a park játékait is nagy örömmel fedeztük fel. A csütörtöki nap a sport jegyében telt, délelőtt sportvetélkedők vártak ránk, ami mindenkinek a kedvence volt, délután is maradt a móka és a kacagás a fő program, hiszen játékos feladatokat oldottunk meg csapatokban. Pénteken a Jászapáti Városi Könyvtár vendégei voltunk, ahol az olvasóvá nevelés szolgálatában Bogyó és Babóca állt. Néztünk diafilmet, majd izgalmas tesztet töltöttünk ki a hallottakból, azután saját készítésű ujjbábokban elevenedtek meg a mese szereplői. A finom ebéd után délután zenés játékos foglalkozás zárta ezt a tartalmas hetet. A tábor hagyományos nyugalmat árasztó jó hangulata és iskolánk pedagógusainak lelkiismeretes munkája garantálta azoknak az értéknek közvetítését, amelyet iskolánk évközben is képvisel. Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat az anyagi és erkölcsi támogatásért az Egri Főegyházmegyének, amelynek eredményeképpen megvalósulhatott napközis táborunk.