Négy-öt magyar összehajol …

A HATÁRTALANUL! pályázat keretében ismét egymás vendégei voltak a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskolának a szovátai Domokos Kázmér Iskola diákjai.

A több mint húsz éves együttműködés jól működik. 2018. március 12-16 között jártak itt a sóvidéki diákok Erdélyből. Voltak Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián, a Parlamenti Múzeumban, Egerben. Együtt emlékeztek meg az 1848-as forradalomról Szikszón. Közös barátságok szövődtek, jó hangulatú estéken történt a barátságok kialakulása.

A szikszói diákok 2018. május 18-22 között jártak a Sóvidéken. Nagy élmény volt számukra a pünkösdi Csíksomlyói Búcsún való részvétel. 34 diák, kísérő tanáraik és az iskola lelkésze Szarvas István atya irányította és készítette fel a diákokat e zarándoklatra. A tanulók fegyelmezetten, nyitott szívvel hallgatták a szentmisét.

Együtt énekeltek a több százezres tömeggel. Nagyon megható volt a részvevők számára ezen a zarándoklaton való részvétel. Korán reggel indultunk Szovátáról a Teleki Oktatási Központból Gyergyószentmiklóson keresztül a Somlyó hely lábához. Találkoztunk útközben gyalogos zarándokokkal. Csíkszereda határától mi is a 8,7 km-es utat rendezett sorokban István atya vezetésével gyalog tettük meg velünk tartottak a szovátai fiatalok, tanárok is. Majd a nyeregben elfoglaltuk a helyünket, még jó időben érkeztünk meg, mert utánunk jöttek a világ minden tájáról érkezők. A csoportokat egyesével köszöntötték. A szertartás végére megérkezett az eső. Előkerültek az esőköpenyek, az esernyők, de a tömeg kitartott. Másnap Korondon és a parajdi sóbányában jártunk.

Megkoszorúztuk Tamási Áron és Orbán Balázs sírját. Eljutottunk a Békás szorosba is, ahol csodálatos napsütésben sétáltunk végig. A két iskola vezetése megegyezett a program továbbfolytatásában, így – nyertes pályázat szerint – 2019-ben március 15-ét ünnepeljük együtt Szovátán. Köszönjük a támogatást a magyar államnak.