Restaurálták Árpád Szent Fáját a Fráter gimnáziumban

Az újjáalapításának 25. évfordulóját ünneplő Fráter gimnázium udvaráról tekinthető meg a gyönyörű műalkotás, melynek áldással egybekötött átadó ünnepségét hétfőn tartották. Árpád Szent Fáját az után kellett restaurálni, hogy belülről felázott a fal és több helyen leomlott a vakolat. Az eseményen elhangzott: az iskola kapuja nyitva áll mindenki előtt, aki szeretné megtekinteni Vincze Ildikó keramikus művész alkotását.

Két ütemben készült el a restaurálás, tudtuk meg a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatójától. Lóczi Tamás ismertette, az előző tanévben előkészítették a falat, eltávolították a felvizesedett vakolatot, majd újravakolták a falat. A nyár végén jöhetett aztán a látványosabb munkafolyamat: újrarajzolták és újrafestették a műalkotást.

frater_mualkotas_aldas_171009_ja_9.jpg

– Ki mit szemlél, ki mit enged a lelkébe bejutni, azzá válik, az fejti ki a hatását benne – fogalmazott az igazgató köszöntő beszédében az ismert közmondást parafrazeálva. – Nagyon örülünk annak, hogy mi ezt a műalkotást szemlélhetjük napról napra, és hiszek abban, hogy az itt megjelent őseink és szentjeink Krisztushoz való kapcsolatunkat, hazánkhoz való hűségünket és becsületünket, tisztességünket is elősegítik – húzta alá.

frater_mualkotas_aldas_171009_ja_6.jpg

2001 szeptemberében avatták fel Vincze Ildikó keramikus művész alkotását a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium belső udvarán található önkormányzati tűzfalon. Az alkotást mintegy családi vállalkozásban készítette el a művész: segítségére volt lánya, a szobrász Balogh Zsófia, valamint veje, László Dániel festőművész. Ők végezték a Képes Krónika diára történő felvitelét, majd a felfestés után a szentek megrajzolását. Hozzájuk csatlakozott Sütő Róbert miskolci festőművész is, ő a feliratokat készítette el. A kerámiák megmintázását Vincze Ildikó és Balogh Zsófia végezte.

A freskó létrejöttét két és fél év munkája előzte meg. A képi megformálásban a Képes Krónikára, mint hiteles irodalomra támaszkodott a művésznő. A freskó az Árpád-házi magyar királyi dinasztiát mutatja be.

Az alkotáson szimbolikus cserépkerámia-elemekkel is találkozhatunk. Az oszloprendszer imitálásával a szakrális teret idézte fel a művésznő, ezekre az oszlopokra mintegy pecsétként négy szimbólum került föl: a két szélső a Nap és a hold, ezek az Altáj-hegységben végzett ásatások során előkerült szimbólumok. A harmadik egy keresztábrázolás egy XII. századi úrasztali edényről való, feltételezhetően Szent László idejéből. A negyedik pecséten szintén keresztábrázolás látható, amint a hármas malomból Árpád-kori kettős kereszt nő ki.

frater_mualkotas_aldas_171009_ja_16.jpg

A restaurálás mindent számba véve közel 3 millió forintot tett ki, az összeget széleskörű összefogással teremtették elő. A gimnázium egykori diákja, Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Zrt. ügyvezető igazgatója is adománnyal támogatta a munkát, egy másik részt az iskola saját költségvetéséből fedezett az Egri Egyházmegye jóváhagyásával, illetve Miskolc önkormányzata biztosította a költségek fedezetének több mint felét. Pfliegler Péter alpolgármester az ünnepség alkalmával kiemelte, nagyon fontos a városvezetés számára az, hogy a fiatalok biztos alapokon nyugvó, jó oktatást kapjanak.

frater_mualkotas_aldas_171009_ja_19.jpg

– A Fráter gimnázium ezt biztosítja diákjainak. Úgy gondolom, Árpád Szent Fája – kimagasló művészeti értéke mellett – egy nagyon jelentős oktatási szemléltető eszköz is, hiszen láthatjuk rajta azokat a magyar történelmi személyiségeket és szenteket, akik hazánk megteremtésében, kialakításában és megtartásában fontos szerepet játszottak – mutatott rá az alpolgármester.

Az ünnepségen részt vettek a műalkotást elkészítő Vincze Ildikó keramikus művész gyermekei is. Balogh Zsófia és Rudolf Vince maguk is tevőlegesen vettek részt a műalkotás restaurálásában.

frater_mualkotas_aldas_171009_ja_37.jpg

– 16 évvel ezelőtt, amikor elkészült Árpád Szent Fája, még kisfiú voltam. Nagyon-nagy élmény volt számomra, hogy most is itt lehettem és segíthettem a munkát – fogalmazott Rudolf Vince.

A gimnázium részéről hangsúlyozták, a gyönyörű műalkotást bárki megtekintheti.

– Büszkék vagyunk rá, és szeretnénk, hogy jobban benne legyen a köztudatban, ezért szeretettel várunk mindenkit, aki akár csak megtekinteni is akarja, az iskola kapuja nyitva áll mindenki előtt! Illetve nyitottak vagyunk kulturális-művészeti programok megrendezése előtt is, de el tudjuk képzelni, hogy akár különböző kiadványokban is szerepelhet a műalkotás – fogalmazott a gimnázium igazgatója.

 

forrás: minap.hu