Sikeres véradás

 

„Tégy jót!” – ezzel a mottóval szervezett először véradást a Szent István Rádió és Televízió 2016-ban. A sikeren felbuzdulva azóta minden évben megszólította a szerkesztőség a donorokat.

Dankó Zsuzsanna, a program koordinátora elmondta, az Egyház missziójához csatlakozik a kezdeményezés, a tevékeny szeretet jegyében, mely mind a Szent István Rádió és Televízió, mind a katolikus keresztények számára nagyon fontos.

 Szeptember 30-án is szép számmal jelentek meg önzetlen segítők az  Egri Érseki Palotában tartott eseményen, köztük egyházi dolgozók és az Érseki Papnevelő Intézet növendékei.

Papp Attila 3. évfolyamos papnövendék a Szent István Televízió kérdésére elmondta: Krisztus azt tanította, hogy amink van, abból adnunk kell másoknak, s ez igaz erre az esetre is, hozzátette: sok segítséget kapott kiskorában, egy betegség miatt, így jól tudja, mennyire fontos ez a cselekedet.

A mintegy 60 jelentkező közül ötvenen adhattak vért az eseményen.

A programot  a Magyar Vöröskereszt és a Területi Vérellátó segítségével, az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont támogatásával szervezte a Szent István Rádió és Televízió szerkesztősége.