Szent Gellért hét Hevesen

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/19-es tanévben a Szent Gellért–heti programsorozatot szeptember utolsó hetében. Az előző évekhez hasonlóan iskolánk tanulóinak a széles körű kulturális és sportprogramokkal, élményekben gazdagító, közösségi életüket színesítő héttel készültünk.

 

Hétfő: Szent Gellért ünnepén iskolánk minden tanulója és dolgozója közös zarándoklaton vett részt. Úti célunk, nemzeti kegyhelyünk Mátraverebély- Szentkút volt. Közös zarándoklatunk célja volt, hogy a hétköznapok megszokottságából kilépve Istenre találjunk, ahogyan a 83. zsoltárban imádkozzuk: „Boldog ember, akinek te vagy erőssége, és zarándokútra indítja szíve. Amikor átvonulnak a tikkadt völgyön, forrás fakad ott, mert áldással halmozza el a korai eső.” Megérkezésünk után kegyhelyismertetőn vettünk részt, egy ferences atya közreműködésével. Ezt követően a kegytemplomban Nagy István esperes, címzetes kanonok, iskolánk lelkésze celebrált szentmisét. A lelki táplálékul szolgáló istentiszteletet Szabadné Dudás Ildikó igazgatóhelyettes asszony vezetésével, iskolánk felső tagozatos kórosa, a Szent Gellért kórus énekeivel kísérte.  A nap további részében iskolánk felső tagozata gyalogtúrára indult, míg a kisebbek a szabadtéri keresztutat járták be és a forrásokhoz sétáltak. Hazafelé tartva a Mátraverebélyi templomnál álltunk meg, ahol annak történetével ismerkedtünk meg.

 

Kedd: A délután folyamán a tánc és a zene kapta a főszerepet. A hagyományőrzés, népművészetünk tisztelete mindig fontos szerepet játszott iskolánk életében. A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai, Andrási István és Szabó Zoltán vezetésével, táncházat szerveztünk diákjainknak.   A néptánc, a  mozgás és a személyiségfejlesztésen túl alkalmat teremtett a gyermekek számára, hogy megismerkedjenek a hagyományos magyar körtánc újabb elemeivel. Folytatásként, iskolánk meghívását elfogadva, a Kiss Kata Zenekar tette felejthetetlenné a délutánt. Színvonalas koncerten, ismert népdalok feldolgozását és saját szerzeményeket is hallhattunk. A közös éneklés, a játékos, interaktív előadáson iskolánk apraja nagyja jól szórakozott.

 

Szerda: A múltba való visszapillantás jegyében telt el. Iskolatörténeti kiállítás megnyitására és bemutatására került sor. A kutatómunkát és a kiállítási anyag összeállítást Gyimesi Attila történelem szakos pedagógus végezte. A tizenegy tablókép kilencven év történetét jelenítette meg. A tablók digitális felújítás után kerültek a nyilvánosság elé. Megismerhettünk továbbá egy vadonatúj kiadvány is, az intézmény leporellója. A kiállítás megtekintése után a felső tagozatos tanulók iskolatörténeti vetélkedőn vehettek részt, míg az alsós diákok osztályukban, kézműves foglalkozás keretében emlékeztek meg az eltelt időről.

A hét forduló során mind a tudásnak, mind a szerencsének nagy szerepe volt. Az egy órányi küzdelem után élményekkel és tudással gazdagodva térhetett haza mindenki.

 

Csütörtök: Sportdélutánunk a „Jó közösség, jó hangulat, jó egészség”, jelmondattal is indulhatott volna. Kiemelt feladatunk a tanulók egészségtudatos magatartásának fejlesztése és az egészséges életmód tudatosítása. A már hagyománnyá vált sportdélután rendhagyó módon indult. Idén első alkalommal került megrendezésre a „Szent Gellért- kör”. Közel 200 gyermek teljesítette, a Mátyás Ferenc és Szedlák Péter pedagógusok által gondosan kijelölt szakaszokat. Az 3-4 osztályosak 800 méteres, míg az 5-8. osztályosak 2 km-es szakaszon mérettethették meg magukat. Az iskola tagintézményei (Boconád, Pély és Tarnaszentmiklós tagiskolái) is aktív résztvevői voltak az eseményeknek.

A futóverseny legjobbjai:- II. korcsoportban (3.-4. o.) fiúk között Bódis Marcell (Boconád) míg a lányoknál Cseplye Hédi (Boconád). III. korcsoportban (5-6.o.) fiúknál Divald Mátyás (Heves), lányoknál Rácz Szabina (Heves). IV. korcsoportban (7-8.o.) fiúknál Kolláth Márk (Heves), lányoknál Csernei Fanni (Heves).  A délután további részében mind az alsó mind a felső tagozat a Körzeti Általános Iskola trambulin bemutatóját követhették figyelemmel, majd a vállalkozó szellemű gyerekek Simon Zoltán tanár bácsi segítségével ki is próbálhatták. Ezt követően a gyerekek játékos sportversenyen bizonyíthatták ügyességüket.

Elmondható, hogy a szervezők és résztvevők örömére egy jó hangulatú, játékos, vidám és mindenekelőtt sportszerű délutánt tölthettek együtt.

 

Péntek: Példaképek napja. Minden embernek, akár idős, akár fiatal szüksége van példaképekre. Ilyen példaértékű személyek szavára felfigyel az ember. Megfigyeli minden gesztusát, tettét. A példaképek tevékenysége ösztönzésül szolgálhatnak diákjainknak. Éppen ezért iskolánk volt növendékei látogattak el hozzánk. A délutáni programok a tornateremben kezdődtek. Bódor Istvánné igazgató asszony köszöntője után, Szabadné Dudás Ildikó igazgatóhelyettes asszony mutatta be vendégeinket. A meghívott vendégek: Szőke József plébános atya, Morvainé Arlett Éva, Darázs Józsefné, Zsemberiné Dányi Márta, Holló Anikó, Kecskés Dóra, Gyarmati Balázs, Dr. Abriha Dániel, Surányi Tünde, Szőllősi László, Ecsedi Dóra, Balog Renáta és Budai Kitti. Sok ismerős arc is volt közöttük, aminek a gyerekek nagyon örültek és várták a személyes találkozást. Iskolánk legkisebbjeit óvó nénik látogatták meg, akik zenés, játékos és kézműves foglalkozással készültek, több helyszínen. A nagyobbak is forgószínpad szerűen találkoztak a volt növendékekkel, akik az életük alakulásáról, hivatásukról, munkahelyükről tartottak előadást. A gyerekek nagy érdeklődéssel vettek részt a foglalkozásokon, kérdéseikre vendégeink szívesen válaszoltak.

 

Szombat: A VI. alkalommal került megrendezésre, a plébánia területén a Családi nap. Az elmúlt években is kiemelt figyelmet fordított iskolánkban a családokra. Idén, a Család Évében, az együtt eltöltött idő, a közös rendezvények még nagyobb jelentőséggel bírnak. Mottónk: „Család, légy, ami Isten tervei szerint vagy!”

A borús délelőtt ellenére, rendezvényünket verőfényes napsütésben kezdhettük meg.   A közös délután a szokásos módon indult. Nagy István esperes, címzetes kanonok, iskolánk lelki vezetője nyitó beszéde után Bódor Istvánné igazgató asszony is köszöntötte a jelenlévőket. Rendhagyó módon, idén a családi napon avattuk iskolánk legkisebb diákjait. Borbásné Nagy Tünde és Valovics Anikó tanító nénik közreműködésével elsőseink előadták kedvenc mondókájukat. Ezt követően igazgató asszony és a tanító nénik, iskolánk kitűzőjét minden új kisdiáknak átadták. Az avató után a szerdai történeti vetélkedő eredményhirdetésére került sor, majd kezdetét vette a „családi TOTÓ” Szalai József diakónus úr vezetésével. A közös délután sok színes és szórakoztató programot kínált a családoknak: egészséges életmód- Praxis közösség, arcfestés, tájékozódási futás, népi játékok, kézműves foglalkozás. A résztvevők, a büfében, a szülői munkaközösség jóvoltából, forró teát, üdítőt ihattak és süteményeket kóstolhattak. A napot és az ünnepi hetet szórakoztató gyermekkoncerttel zártuk.

Tartalmas, élményekben gazdag programsorozatunk végéhez érve is elmondhatjuk, hogy Isten nem magányos életre hívott minket, hanem arra, hogy már itt a Földön meg tanuljunk szeretni másokat, és ezt a szeretetet az ő családjában lévők felé is kifejezzük.

 

 

 A hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda közössége nevében írta: 

               Sinkovics Tímea hitoktató