Szentségimádás Iskolája

A Szentségimádás Iskolája címmel indult programsorozat Egerben, szeptember 13-án. A ciszterci templomban tartott tanítások az Eucharisztia jobb megismerését szolgálják, felkészülést adva ezzel a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Az első tanítást Szabó József spirituálistól hallhatták az érdeklődők, aki Jézus valóságos jelenléte az Eucharisztiában címmel tartott előadást.

A lelkipásztor elmondta: Az Eucharisztia a szeretet szentsége, amit az emberek nem fogtak fel. Szent Pál apostol buzdítására utalva úgy fogalmazott: amikor imádkozunk, azt a kegyelmet is kérjük, hogy ne csak az értelmünkkel, hanem a szívünkkel is megértsük lényegét. Ez a kinyílás  a misztérium előtt a tökéletes szeretethez vezethet, melyet Jézus példája vetít elénk.

December 20-áig további 11 előadás lesz az egri ciszterci templomban. A következő szeptember 27-én lesz, 18 órai kezdettel.

Az előadásokat a közeljövőben a Szent István Rádióban is meg lehet hallgatni, illetve a Szent István Televízió honlapján el lehet érni a www.szentistvantv.hu címen.