Tanévindító szentmise a Jászberényi Ferences Templomban

 

"Tanévindító szentmise a Jászberényi Ferences Templomban. Tanévindító szentmisén és értekezleten vett részt a Barátok Templomában 2020. augusztus 24-én a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium, valamint a már külön intézményként működő Szent József Katolikus Technikum minden dolgozója. Már hagyománnyá vált, hogy ilyenkor iskolánk minden dolgozója a dr. Novák István főigazgató atya által celebrált szentmisén egy közös imádsággal indítja a következő tanévet A főigazgató atya homíliájában feltöltődést nyújtott a munkatársaknak, és elmondta, hogy Isten segítségét kérve kell helyt állni a gyerekek között, az előttünk álló tanév során. A szentmisét követő alakuló értekezleten előtérbe helyeződött a vírus általi helyzet szülte feladatok intézményünket érintő megoldása, mely már jó ideje rányomja a bélyeget a mindennapi életünkre. Köszöntésre került székhelyintézményünk négy új pedagógusa: Bagó-Sinkovics Ágnes, Kunné Nyíri Anett, Nagypál Veronika, Beszteri Bettina, valamint Muhari Máté, aki volt tanítványunkként iskolánkban tölti gyakorlati félévét. A szentmise végén István atya Isten áldását kérte munkatársainkra, diákjainkra, és az elkövetkezendő tanévre" - írta beszámolójában Kelemen Csilla.