Teremtésvédelem a hangonyi iskolában

A Szent Anna Katolikus Általános Iskolában hosszú évek óta, Ft. Excellenciás Dr. Ternyák Csaba felhívására megmozdul az iskola apraja- nagyja és igyekszik a felhívásnak megfelelően ezen a napon szebbé varázsolni környezetét, melynek korábban ugyan, de része volt egy településszépítő nap is, melyen örökzöld cserjéket, fákat, sövényt ültettünk az iskola udvarán, a temető mellett, valamint a polgármesteri hivatal környékén is, mely vonzóbbá és szebbé varázsolta környezetünket.

A Szent Anna Katolikus Általános Iskola tanulói március 25- én délelőtt és délután, különböző helyszíneken jelentek meg kisebb- nagyobb csoportokban, a kísérő pedagógusokkal és segítőkkel és megpróbálták szebbé tenni az iskola környékét, a környező utcákat, valamint az egyik sportpályát, játszóteret és annak környékét. Az összegyűjtött szemetet zsákokba gyűjtötték és a kijelölt szemetesekben helyezték el. A szemét összegyűjtéséhez természetesen gumikesztyűt használtak. A másik csoport a temető és a templom környékét járta be és minden fellelhető szemetet összegyűjtött, zsákokba rakott és elszállított a kijelölt helyre, ahol szemétgyűjtő tartályokba tették azokat. Itt nagyobb mennyiségű hulladékot találtunk, feltehetően nemcsak az emberi hanyagságnak köszönhetően, de az elmúlt napok szeles időjárásának is köszönhetően.

Az iskola tanulói, pedagógusai és tanulói komolyan vették Érsek Atya felhívását és nagy buzgalommal tették a dolgukat, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, hogy eleget tegyünk a felhívásnak.

Természetesen több hasonló megmozdulást is tervezünk, terveztünk az év során, amit végre fogunk hajtani.

Hangony, 2019. március 27.

Barta Róbert igazgató