Tiszafüredi diákok hittantábora Egerben

A tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola 39 ötödikes kisdiákja 2018. szeptember 24-én osztályfőnökeik és hittanáraik kíséretében 3 napos hittan táborba indultak Egerbe az EGYH-KCP-2018 projekt keretében. A szállás a Szent János Házban volt, mely méltó helyszínt biztosított ahhoz, hogy a hittan tábor elérje elsődleges célját: a lelki töltekezést, imádságban való elmélyülést, Istennel való találkozást.

Reggel és este az épületben található kápolnában közös imádságra gyűltek össze a diákok. Urbánné Tóth Rita hittanár megismertette a gyerekekkel a Bazilika történetét, és művészettanárként nagy szakértelemmel magyarázta az impozáns épület freskóit, képeit, szobrait. Az altemplom különösen nagy izgalommal töltötte el a diákokat. A hitbéli megerősödés mellett számos érdekes lehetőséget is tartalmazott a három nap a diákok számára: nagy élménnyel meséltek a Város a város alatt című program kapcsán a város pincerendszerében tett látogatásukról. Visszarepültek a múltba az Időutazás program keretében, egészen az ókori eseményekig tekintve. Az egri várban tett látogatás során kétségtelenül a puskalövés robaja volt a legemlékezetesebb, de maradandó élményt nyújtott a kiállítás, a várfalon való séta, és Gárdonyi Géza sírjánál tett látogatás is. A Líceumban található Varázstoronyban izgalmas kísérletek részesei lehettek és a periszkóppal megtekinthették a városban zajló életet. Az utolsó napon az Érseki Palotában tettek látogatást, ahol számos egyházi kincset, ereklyét és képzőművészeti alkotást nézhettek meg. A hitbéli, kulturális és művészeti tartalmak gazdagították a gyerekek ismereteit, ugyanakkor nagyszerű alkalom volt ez az együtt töltött három nap az új közösségek összekovácsolódására, egymás megismerésére.