Ünnepi szentmise Vágáshután

50 éves  a vágáshutai templom.  A zempléni kis faluban ez alkalomból ünnepi szentmisét tartottak amelyet Ternyák Csaba egri érsek mutatott be, július 1-jén.

Amikor eldöntöttük, hogy ilyen szép ünnepet szeretnénk tartani, s meghívni a főpásztort, felbuzdult a falu. Bár nagyon megfogyatkozott a közösség, 380 lakosa volt 50 évvel ezelőtt, a templom építésekor, mára alig 50 állandó lakos van, akik nagy szeretettel és lelkesedéssel készültek – mondta el Papler Pál János  plébániai kormányzó.

Ez a nap a találkozásról szól – mondta el beszédében az egri főpásztor hangsúlyozva, csodálatos dolog hogy a különböző generációk képviselői, régi barátok, akik korábban elszármaztak erről a településről, most épp a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt vágáshutai templomban köszönthetik egymást.

Hálát adunk azért, hogy ez az 50 éves templom milyen sok lehetőséget adott az Istennel való találkozásra: keresztelések, temetések, esküvők. Öröm és szomorúság helyszíne, ahol a pap megáldotta az új életre készülőket. Ez a templom ma is egy ilyen forrás, ahonnan új életek indulnak, ahol új elhatározások születnek, hogy meg akarjuk újítani az életünket – tette hozzá Ternyák Csaba egri érsek.

A főpásztor megáldotta a templomot, s az ünnepi szentmise körmenettel zárult.