Vallásos társulatok Gyöngyösön – kiállítás Egerben

Vallásos társulatok Gyöngyösön a 18. és 21. század között címmel nyílt kiállítás az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban.

A gyöngyösi Szent Bertalan – templom Kincstára időszaki tárlatának megnyitóján Juhász Ferenc plébános elmondta, a város vallási életének három fő megjelenítője van, a ferencesek, a Szent Bertalan templom és a társulatok.

Hozzátette: abból a városból hoztak anyagot, mely négy püspököt adott a magyar egyháznak.  A tárgyakban megmutatkozó gazdagság, a kincstár és a könyvtár értékei arról tanúskodnak, hogy az elszármazott főpapok mindig nagyvonalúak voltak, ha szülővárosukról volt szó.

Juhász Ferenc köszöntője után a társulatok történetéről Dr. Löffler Erzsébet az Érseki Gyűjteményi Központ nyugalmazott igazgatója tartott ismertetőt a megjelenteknek.

A korabeli dokumentumokat, szakrális tárgyakat, öltözékeket bemutató kiállítás május 6-áig tekinthető meg az Egri Érseki Palota Látogatóközpontban.