Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

 

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. Hagyományosan virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét. Mindezen cselekedet emlékezete annak, ahogy egykor a jeruzsálemi tömegből sokan Jézust meglátva leterítették ruháikat, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltották: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). 2000 évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust a próféták jövendölése szerint, azaz hogy a Messiás Dávid családból származik.

 Sajnálatos módon az idei évben, tekintettel a járványveszélyre, templomainkban körmenetre nem kerülhet sor, és hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe. Ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret ebben az esztendőben jobban tükrözi az ünnepnek liturgiánkban meghonosodott másik elnevezését, azt, hogy ez az Úr szenvedésének vasárnapja.

 Mert virágvasárnap a liturgia olvasmányai már Krisztus szenvedéstörténetét tárják elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el. Az evangéliumi szakasz pedig Jézus kínszenvedését tárja elénk Szent Máté evangélista szerint (Mt 26,14–27,66).

 A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.

Budapest, 2020. április 3.

MKPK Sajtószolgálat