Zarándoklat a szomolyai búcsúra

Ősi hagyományt újított meg néhány éve Bárdos István egri és Zsák Terézia bogácsi csapata azzal, hogy újra zarándoklatot szerveznek Szomolya búcsúünnepére. A Mária úton közelíti meg a falut mindkét csapat, hogy hosszabb-rövidebb énekes, imádságos gyaloglás után részt vegyenek a templom Szűz Mária születését ünneplő búcsúi szentmiséjén.

Idén az előző napi tartós eső miatt az egriek is Bogácson csatakoztak, de jöttek zarándokok Miskolcról és Tiszafüredről is. A szőlőtermeléssel foglalkozó községben ez a szüret befejezésének is ünnepe, gyönyörű szüreti koszorút szentel meg a miséző pap, idén Menyhárt József egri esperes, szomolyai plébános. A szentmisét a templomot körüljáró körmenet zárja, s a végén soha nem maradhat el a szomolyaiak himnusza, helyi szerzők alkotása.

A szüreti koszorút a népviseletes asszonyok újabb menetben viszik a Piac térre, ahol az ünneplőket a polgármester és a hegyközség elnöke köszönti, s invitálja vendéglátásra. A hagyomány ápolásához szorosan hozzátartozik a szomolyai lakosok meghívása az ősi bogácsi templom Szent Márton napi búcsújára.

Kép és szöveg: Fodorné Hámori Ágnes