„Egymillió Csillag a szegényekért”

Jótékonysági rendezvény az Érseki Palota Látogatóközpontban

  1. december 5. 16 óra

Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult, hogy meghódítsa az európai kontinenst. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozik a kiemelkedő programhoz. A Caritas Europa 2005-től, a Caritas Internationalis pedig 2006-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt évről évre.

Az akció célja minden országban közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

Magyarországon a szolidaritás egymillió csillaga, 2010. december 5-én ragyogott fel először, és 1 héten keresztül nap mint nap arra figyelmeztetett, hogy vannak nálunknál sokkal szegényebb emberek, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak: figyeljünk rájuk, segítsünk rajtuk..

A régiek úgy tartották: valahányszor lehull egy csillag, meghal valaki a Földön.
És valahányszor fellobban egy csillag fénye, szeretet gyúl egy emberi szívben…


Ezt a fényt hivatott jelképezni ez a kis gyertya. És minden egyes gyertya a Karitász kiáltása az elesettekért, az idősekért, a betegekért, a rászorultakért.
Minden egyes meggyújtott gyertya egy vallomás a másikért. Felebarátunkért. Szimbólum, a szükséget szenvedő embertársért. Az országos akcióban a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek.


Vegyen részt Ön is a Karitász akciójában és gyújtsa meg személyes csillagát a szegényekért, a szenvedőkért, a betegekért és minden rászorulóért. A gyertyáért felajánlott adományból a Karitász a rászorulókat segíti.