Szent Márton búcsú Bogácson

 A Bükkalja fürdőjéről híres települése, Bogács november 13-án vasárnap tartja többszáz éves műemléktemplomának Szent Márton búcsúját, a vasárnap 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisével.

Az utóbbi évtizedben újjáélesztett hagyományokat éltetve, ezévben is indulnak gyalogos zarándoklatok Bogács Szent Márton búcsújába:

Egerből már hajnalban, november 13-án vasárnap 6 órakor indul majd az egri keresztalja, megszokott helyéről, a  Bazilika elől, közel 20 kilométeres útjára.

 Szomolya temploma előtt negyed tíztől gyülekezik a helybeli keresztalja, s a beérkező egriekkel együtt, fél tízkor indul majd a testvérbúcsújárás Bogácsra.

 

Idén először Görömbölyről is indul zarándoklat, Szent Márton tiszteletére, a Bükkalján át Bogácsra, november 12-én szombat reggel 8 órakor.

A Kisgyőrön, Mocsolyáson át szombat estére Kácsra érő zarándokcsapathoz, vasárnap reggelén Kácson, majd 9 órakor Cserépváralján is lehet majd csatlakozni!

 BOGÁCS SZENT MÁRTON BÚCSÚJÁNAK, november 13-án, vasárnap 11 órakor kezdődő ünnepi szentmiséjére, több irányból, gyalogosan zarándokolva is el lehet búcsút járni, a Bükkalja őszi erdőin-mezőin vezető utakon.