Fotisztelendo Paptestvérek!
Kedves Hívek!


Jézus búcsúbeszédében megígérte tanítványainak a mennyei hazát. Tamás kétségeire, aki megkérdezte Mesterét, melyik az az út, amelyen a tanítványoknak követniük kell Ot, a Megváltó így válaszolt: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6).

„Krisztus az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6). A fenti evangéliumi szakaszból, amely akár foglalata is lehet egy Krisztust követo életnek, ezt a rövid mondatot választotta több mint ötven évvel ezelott egy fiatalember a szombathelyi egyházmegyében, amikor a papi hivatás útján elindult. Jól választott, ebben a mondatban benne van minden, ami szükséges az örök élethez. A maga mögött hagyott évtizedek is azt bizonyítják, hogy az apostolok számára kijelölt út az apostolutódok részére is az egyetlen, amely célhoz vezet.
Fopásztorunk, dr. Seregély István Érsek Úr a Mindenható Isten kegyelmébol március 13-án ünnepli 75. születésnapját. Szombathelyen született, hívo katolikus családban nevelkedett.  A papi hivatás választása mögött ott volt, és van ennek a családnak sok-sok imája, segíto együttmuködése. A Szombathelyi Egyházmegye kispapjaként került a Központi Szemináriumba, ahol tanulmányait végezte, és ahol késobb doktori címet szerzett. Érsek Úr mindig hálás szívvel emlegeti az ot 1955-ben pappá szentelo Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök urat, aki szeretettel egyengette útját az Istennek szentelt élet felé.

Több mint harminc éven keresztül - káplánként és plébánosként egyaránt - élete középpontjában a lelkipásztori munka állt, vagyis annak érdekében tevékenykedett nagy elszántsággal, hogy ezt az egyetlen Krisztushoz vezeto utat megmutassa másoknak is. Így építette Isten Országát. Tette ezt nehéz, sokszor emberfelettinek látszó körülmények között a kórházban, amikor reményt adott a betegeknek, a haldoklóknak. Tette a gyakran titokban tartott hittanórákon, amikor a nyiladozó értelmu gyerekeket terelgette a Krisztushoz vezeto út irányába. Ez a küldetés nemcsak nem volt könnyu, hanem olykor hosiességet is kívánt, különösen a pártállami idokben. Hogy mennyire így volt, bizonyítja volt kispaptársa, Brenner János mártírhalála, akivel egyszerre szentelték pappá, és akit két év múlva hivatása teljesítése közben gyilkoltak meg különös kegyetlenséggel. Érsek Atya ezekben a nehéz idokben is tántoríthatatlan lelkülettel állt helyt, és huségesen teljesítette hivatását.

Az áldott emléku II. János Pál pápa 1987-ben nevezte ki Érsek Atyát az Egri Foegyházmegye élére. Hatalmas energiával látott új feladataihoz. Az pedig volt boven. A rendszerváltás idoszakában új lendületet kapott a hitélet. A papság fogyatkozó száma miatt a hívek kezdtek egyre intenzívebben részt venni az Egyház életében. Világi hitoktatók, áldoztatók, felolvasók képzését és munkába állítását kellett megszerveznie. Az egyházi intézmények újra-indítása, illetve az újak alapítása hatalmas munkát jelentett Érsek Atya számára, amit csakis az o Istenbe vetett határtalan bizalmával lehetett elvégezni.  Rajta kívül talán senki sem hitte el, hogy létre lehet hozni az egyházmegye rádióját. A Szent István Rádió pedig már több mint öt éve muködik. Ma is bizakodó és fáradhatatlan akkor is, ha nehéz, szinte megoldhatatlan feladatok elott áll.

Minden segítséget megadott és megad azoknak a szerzetesi közösségeknek, lelkiségi mozgalmaknak, amelyek az Egyházmegye területén muködnek, vagy itt kívánják megvetni a lábukat, mert bízik abban, hogy jelenlétük kovászként hat a hívek körében, vagy - ahogy o mondja néha – „idegesítik az oket körülvevo posztmodern világot”, mert a jelenlétük jel a világban.

Óriási felelosséget vállalt magára, amikor 15 éven át, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, koordinálta az egyházmegyék és a püspökök országos vonatkozású munkáit. Isten megadta neki az ehhez szükséges kegyelmet. 1993-tól nyolc éven át az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke is volt. Nemcsak egyházmegyéjében, és az egész országban, hanem külföldön is nagy megbecsülésnek örvend. Több település, köztük Eger és Miskolc is díszpolgárává fogadta.

A sok rendkívüli feladat ellenére Érsek Atya szinte semmit sem hagyott el lelkipásztori munkájából, nem szakadt el a hívok közösségétol. Minden nap a bazilikában misézik, ezt a szentmisét naponta közvetíti a Szent István Rádió. Az sem ritkaság, hogy a gyóntatószékben teljesíti lelkipásztori szolgálatát.
A Mindenható Isten mellett a Boldogságos Szuz Mária közbenjárása segítette és segíti áldozatos munkájában, aki iránt nagy tisztelettel viseltetik.

Kedves Testvérek!  A közelmúltban, amikor Érsek Atya aranymiséjét ünnepelte, hálatelt szívvel mondta, hogy semmit sem bánt meg abból, amit életében tett: hogy a Teremto Isten szólítására igent mondott a papi hivatásra, és hogy életét merte teljesen Istenre bízni. Így o is bátran mondhatja a nemzetek apostolával együtt, hogy: „Nem mintha már elértem volna (Krisztust), s tökéletes volnék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, mert már Krisztus Jézus is magához ragadott …. Felejtem, ami mögöttem van, s az elottem lévo után rugaszkodom. Futok a kituzött cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyre Isten fölülrol hívott meg Krisztus Jézus által” (Fil 3, 12-14).

Most adjunk hálát mi is Istennek Érsek Atyánkért és azért, hogy a Gondviselés ezekben a sorsfordító években ot állította Egyházmegyénk élére. Fejezzük ki iránta érzett szeretetünket és ragaszkodásunkat azzal, hogy közösen kérjük számára a Szentlélek további segítségét és a Boldogságos Szuz Mária anyai pártfogását apostolutódi munkájához.


Eger, 2006. február 28.


Dr. Katona István
püspök, általános helynök