|
Ma ünnepelte 75. születésnapját Dr. Seregély István egri érsek |
|
|
|
Írta Szarvas István atya
|
|
hétfő, 13 március 2006 |
|

Ma ünnepelte Dr. Seregély István érsek úr 75.
születésnapját. Az egri szeminárium kápolnájában püspöktársai, paptestvérei,
családtagjai, és az egyházmegye intézményeinek vezetői körében hálaadó
szentmisét mutatott be, majd a szentmise után ünnepi műsorral folytatódott a
program.
Az egyházmegye nevében Dr. Katona István püspök atya mondott
köszöntőt.
A műsorban közreműködött Szűcs Henrietta - ének, az egri
Sancta Maria Gimnázium növendéke. Ágoston Júlián papköltő versét: Utam Istenhez
címmel Pócs Dávid, az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanulója szavalta
el, majd Noll Fruzsina zongorajátéka után (Sancta Maria Gimnázium) Réti Árpád
színművész versekkel köszöntötte az ünnepeltet.
A kispapok köszöntése után, a műsor zárásaként, Kovács
Emese, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem V. éves hallgatója egyházzenei
műveket énekelt Marik Erzsébet zongorakíséretével.
Képösszeállítás:
Kép és szöveg: Szarvas István
|
|
Utolsó frissítés ( hétfő, 13 március 2006 )
|