
Bárány Béla atya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelőjének szervezésében idén egyházmegyénkben, Bükkszéken került sor az egyébnként minden harmadik évben megrendezett EMIT nagytáborra (EgyházMegyei Ifjúsági Tábor), amelyen közel 400, 13-19 év közötti fiatal vesz részt az Eszergom-Budapesti Főegyházmegye szinte minden plébániájáról.
Az idei tábor mottója: "Tanúim lesztek!" (ApCsel 1, 8), mely Jól illeszkedik az engesztelés évének programjaiba, ahol a fiatalok rádöbbenhetnek arra, hogy nekik is részt kell vállalniuk országunk szellemi, lelki, erkölcsi felemelkedésének munkájában.
A holnapig tartó rendezvény egyes napjainak alapgondolata a következő:
július 11. Itt vagyok!
július 12. Veled Uram!
július 13. Tanú vagyok!
július 14. Érettük és helyettük! (engesztelés) - EGER
július 15. Köszönöm!
Mint ebből látható a tábor keretében ma délután Egerben Dr. Seregély István érsek atya hozzájárulásával városmisszió keretében egy evangelizációs programot tartanak három helyszínen:
1. Cisztercita templom előtt (Széchenyi u.)
2. Érsekkertben (zenepavilon)
3. a Bazilika és a Líceum közötti téren
Az egri program a Várban kezdődött 14.00 órakor a "Küldetés" szertartásával. Ennek elemei: ének, Dobó imája és egyéni áldásból állt.
14.30-kor indultak a három evangelizációs helyszínre, ahol már sátrak voltak felállítva. Az egyes helyszíneken változatos porgramokkal várták az érdeklődőket. "A lényeg, hogy megállítsuk, megszólítsuk és elgondolkodtassuk a sétáló embereket, hogy később esetleg bekapcsolódhassanak valamelyik egri plébánia közösségébe. Ez kapcsolódik a jövő évi városmisszió tervéhez, hiszen Bécs, Párizs, Lisszabon, Brüsszel után 2007-ben ezt Budapesten rendezik. Honlapjuk: www.varosmisszio.hu" - állt az esztergom-budapestiek ismertetőjében.
(A program jelenleg is zajlik, este 7 órakor a Főszékesegyház előtti téren fejeződik be.)
Képösszeállításunk a "Városmisszió" helyszínein készült: