|
Írta www.eger.egyhazmegye.hu
|
|
szerda, 12 december 2007 |
 A Mátraszentimre-Bagolyirtáson található Stella üdülő fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelték december 11-én. Az ünnepség szentmisével kezdődött, az üdülő kápolnájában, melyet Ternyák Csaba egri érsek celebrált, a jelenlévő atyák részvételével.
 A szentmisét követően Juhász Ferenc gyöngyösi plébános ünnepi megemlékezése hangzott el, melyben az épület történetét ismertette a jelenlévőkkel. Elhangzott, hogy az épület 1948-tól az EUGE papi betegbiztosító szándéka szerint, beteg papok felépülésére szolgált. Majd az ötvenes évek egyházpolitikai nehézsége úgy hozta, hogy a Mátra „tiszta levegőjét” előszeretettel élvezték a püspökök, papok és a pihenni vágyó hívek is. 1954-től 1998-ig a Szeretetszolgálat üzemeltetésében működött az épület.  A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1999-ben, az addigi tulajdonosoktól, a kalocsai, az esztergomi és az egri érsekségtől átvette az épületet. Ekkor új fejezet kezdődött az üdülő életében. Teljes felújítása során minden szobája komfortossá lett, és a környezetét is alkalmassá tették nagyobb csoportok, nyári sátorozók fogadására. Jelenleg az egri főegyházmegyei karitász üzemeltetésében működik, igazgatója Jéger Károly mezőkövesdi plébános. Megemlékezésen resztvettek a püspöki konferencia munkatársai is. |
|
Utolsó frissítés ( szerda, 12 december 2007 )
|