|
Gondolatok az egri ökumenikus imahétről |
|
|
|
Írta dr. Kádár Zsolt / www.eger.egyhazmegye.hu
|
|
szerda, 16 január 2008 |
Jelentős évfordulóhoz érkeztünk el ebben az esztendőben a keresztyénség egységéért való munkálkodásunkban. Éppen 20 esztendővel ezelőtt tartottuk az első ökumenikus ima-heti alkalmat, melyen hálaadásra méltóan nagy létszámú gyülekezet vett részt az egymás templomaiban megtartott esti alkalmakon. Egyháztörténetinek is nevezhető az egri imahét két évtizeddel ezelőtti megindulása, hiszen évszázados válaszfalakat bonthattunk le a közös imádság, az Isten Igéjére való figyelés alkalmain. Tudvalevő, hogy mint sok helyen az országban, így Egerben is feszültséggel teljes volt a viszony a reformáció századában, majd a török megszállás utáni időkben a protestánsok és a római katolikusok között. Tiszteletben tartva a római katolikus egyház 1000 éves jelenlétét Eger városában, örömmel vállaltunk részt az ima-heti programokból, amikor azok a teológiai és liturgiai tisztázás után valóban arra adtak alkalmat, hogy ne azt keressük egymásban, ami egymástól elválaszt, hanem azt keressük, ami összeköt.
Mindazok, akik részesei voltak az elmúlt 20 esztendőben az egri ökumenikus ima-heti alkalmaknak, bizonyára hitükben erősödtek és az egyházzal kapcsolatos ismereteikben gazdagodtak. Közeledtünk egymáshoz, hogy jobban megismerjük, megértsük és testvérként képesek legyünk elfogadni az egy keresztség, az egy Úr közösségében egymást. Együtt imádkoztunk egymás templomaiban a közös Megváltóhoz, az emberért, az egyházért, az országért és a világért. Együtt reménykedtünk abban, hogy jóllehet itt ezen a földön nincs maradandó városunk, de Isten túl minden értelmen, időbeli- és térbeli határon polgárjogot ad minékünk Krisztus által, az Ő országában. Bízunk abban, hogy az egyházakat sohasem gyengíti identitástudatában, szolgálatában az, amikor közös célokért, együtt tud imádkozni, az Igére figyelni. Oda küld áldást az Isten – hangzik felénk a zsoltárból, ahol az atyafiak egyetértésben élnek. Országunk mostani megosztottságában, a világ örökös feszültségében, az egyházak tisztességes példát kell hogy mutassanak, követendő mintát kell hogy nyújtsanak a tekintetben, hogy cselekedeteikben is az egymást vállaló közösségben is megmutatják egységüket, az egységért való elkötelezettségüket. Ebben az esztendőben immár huszadszor az Isten lehetőséget ad arra, hogy katolikusok, reformátusok, evangelikusok, baptisták, akik ebben a városban Krisztuskövetőnek vallják magukat, hathatósan képviseljék és hirdessék azt a Krisztust, aki azért imádkozott, hogy az övéi mindnyájan egyek legyenek. Örömmel és hálaadással tekintünk e mostani, immár huszadik ökumenikus imahét elé. Fáradozásainkat megáldotta, imádságainkat meghallgatta Isten. Így tudunk a Biblia évében katolikusok, reformátusok és evangelikusok együtt üzenni a magyar népnek: Boldog aki olvassa a Szentírást, legyen boldog az, aki éhezi és szomjúhozza Isten éltető evangéliumát. Dr. Kádár Zsolt református esperes Kép: www.reformatus.hu
|
|
Utolsó frissítés ( hétfő, 28 január 2008 )
|