|
A Biblia évének megnyitása az Egri Főegyházmegyében |
|
|
|
Írta Soós Tamás érseki titkár
|
|
hétfő, 21 január 2008 |
 Miskolc-Avason, az Isteni Ige templomában január 20-án vasárnap délelőtt, szentmise keretében nyitotta meg az Egri Főegyházmegyében Dr. Ternyák Csaba érsek a Biblia évét. Különös jelentősége van annak, hogy éppen a Krisztus-hívők egységéért tartott imahét kezdetén nyitjuk meg a Biblia évét, amely a három keresztény egyház közös kezdeményezése - emlékeztetett.
Beszédében felhívással fordult a Főegyházmegye plébánosaihoz. Arra
kérte őket, hogy a templomokban alkalmas központi helyen tegyenek ki
egy Bibliát azoknak a híveknek és látogatóknak, akik - akár napközben -
betérnek templomokba, hogy azt ott bármikor olvasni tudják. "Hisszük
ugyanis, hogy a Biblia Isten szava. Aki azt olvassa, magával Istennel
találkozik, benne Ő maga szól hozzánk." - mondta homíliájában az érsek. |
|
Utolsó frissítés ( péntek, 29 február 2008 )
|