Válasszon ablakméretet: Automatikus beállítás 800x600 1024x768


Hírszolgáltatás

Magyar Katolikus Egyház

Evangélium e-mailben

Magyar Kurír

H2ONews magyar kiadása

A Vatikán Youtube oldala



Katolikus Világegyház

Erdélyi Katolikus hírportál

Felvidéki Katolikus hírportál

Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda, Eger

Főegyházmegyei Könyvtár, Eger

Új Misszió


Sziklára épített haza Nyomtatás E-mail
Írta Szarvas István   
szombat, 22 augusztus 2009
Az államalapító és egyházszervező Szent István király ünnepén, augusztus 20-án, a város papjaival együtt szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek az egri vár területén lévő romtemplomban. A városból és a környékről sok hívő érkezett, de jelen voltak a város vezetői is, valamint Vizi E. Szilveszter akadémikus, a MTA volt elnöke.
A hely jelentőségét az adja, hogy Szent István korában itt épült fel az egyházmegye első, Szent Jánosról elnevezett székesegyháza. A templom ugyan teljesen elpusztult, de a XII. sz-ban egy háromhajós templomot építettek ide, amelynek román stílusú maradványai már fellelhetők.

A szentmise kezdetén került sor a kenyér megáldására, amelyet szétosztottak a hívek között. Érsek atya beszédében, utalva Szent István király egyházszervezői tevékenységének nehézségeire, kiemelte, hogy a pogányság nem jelentett alternatívát sem 1000 évvel ezelőtt, sem ma. A sziklára épített ház evangéliumi példázatából kiindulva megfogalmazta, hogy első királyunk sziklára, vagyis Krisztusra épített házat és hazát.

Az okos ember az, aki nemcsak meghallgatja Isten igéjét, hanem aszerint is él: „Nem elég igaznak tartani az evangéliumot, hanem életté is kell váltani.” Idézte szent királyunk intelmeinek első pontját, amelyben katolikus hitünk megőrzéséről hallunk. Erre nemcsak más nemzetek jelentettek veszélyt a történelem során, hanem az új pogány szemlélet követői is.

Különösen kiemelte az ős pogányság szellemének terjedését: „gyakran új ideológiákat keresnek, és a sámán, vagy táltos hitben találják meg azt. Úgy állítják be, mint a magyarság ősi vallását, ugyanakkor szinkretista módon összekeverik a különféle vallási tanokat.” Mivel ezzel sokszor megtévesztenek keresztény embereket is (keresztény fogalmakat használva), ezért kérte, hogy vizsgáljunk meg minden ilyen kezdeményezést. Nem szolgálhatunk két Istennek: kereszténynek és pogánynak. Ne legyünk a „magunk módján” vallásosak – kérte a jelenlévőket, hanem váltsuk tettekre az evangélium tanítását.

Utolsó frissítés ( kedd, 15 szeptember 2009 )
< Előző   Következő >
Translate This Website

Kereső:

Dátum, névnapok

Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.
Holnap Júlia, Rita napja lesz.
Rendelkezés az adó 1+1 %-áról

(További infó a linkekre és a képre kattintva!)






Szent István Rádió

Rádiónkat online is hallgathatja!

A rádió honlapjának eléréséhez
klikk a rádió logójára!

Online felhasználók

Jelenleg 57 vendég online

Statisztikák

Látogatók: 2855477

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó

Emlékezz rám
Elfelejtetted a jelszavad?
Még nincs azonosítód?
Készíts egyet