
Amint korábban arról már hírt adtunk, Katona István egri segédpüspök december 12-én, szombaton 11.00 órakor ünnepi szentmise keretében adott hálát püspökké szentelésének 20. évfordulóján az egri Bazilikában.
Az ünnepeltet jelenlétével megtisztelte Julius Janus érsek, apostoli nuncius, aki XVI. Benedek pápa szívélyes és bőséges áldását tolmácsolta. A Szentatya, némi humorral fűszerezve kiemelte, hogy a neve, „Katona” - sokat elárul elhatározottságáról, kitartásáról. Krisztus igazi katonájaként élte és éli meg lelkipásztori hivatását. Katona püspök életét az Isteni Irgalmasságának ajánlotta, sokakat elvezetve ezáltal Szent Fausztina tiszteletére is – fogalmazta meg XVI. Benedek pápa.
Az ünnepi szentmise kezdetén Ternyák Csaba egri érsek köszöntötte a jubilánst, kiemelve életének egy-egy mozzanatát. Megemlítette például, hogy a püspöki kinevezés néhány nappal az új Magyar Köztársaság kikiáltása után született meg, így ő volt a köztársaság első püspöke. Utalt ma is tevékeny életére, amelyben egyik legfontosabb helyen az Isteni Irgalmasság tiszteletének előmozdítása áll. Ezen túl a Szent István Rádióban, annak indulásától kezdve rendszeresen közreműködik, rajta keresztül ismerhetik meg a hallgatók a szenteket, szent életű embereket.
A szentmisén jelen voltak azoknak az egyházmegyéknek is volt, vagy jelenlegi püspökei, ahol Katona püspök atya egykor szolgálatot teljesített, így: Gyulay Endre nyugalmazott, és Kiss-Rigó László jelenlegi szeged-csanádi megyéspüspök, Beer Miklós váci megyéspüspök és segédpüspöke Varga Lajos, Seregély István kiérdemesült egri érsek, valamint Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Az egri egyházmegye papjai is szép számmal megjelentek, a hívek pedig teljesen betöltötték a bazilikát, közöttük püspök atya még élő testvérei és rokonai.
A jubiláns püspök szentbeszédében elsőként Istennek adott hálát, aki meghívta szolgálatára. A szentmise evangéliumára utalva idézte Jézus szavait: Maradjatok bennem. A Jézussal élt élet gyümölcsöző lesz. A mennyei Atya akarata az, hogy a Szentlélek által Jézus bennünk lakjon, és felismerjük minden mértéket meghaladó szeretetét – fogalmazta meg.
Jézus Szentséges Szívének tiszteletét is kiemelte a papság életében. A napi, rendszeres imádság pedig annyira fontos, mint a tűzoltóknak a víz.
Püspöki jelmondatát is felidézte: Maradj velünk, Jézusunk! Ez az emmauszi tanítványok történetéből származik, akik Jézussal találkozva lángoló szívvel hallgatták, amint kifejtette nekik az Írásokat.
Végül az Istennek adott hála mellett, már elhunyt szüleinek mondott köszönetet a vallásos neveltetésért. Felidézte papi, püspöki állomáshelyeinek emlékét, végül Szent Pió atya szavaival zárta a prédikációt: „Múltamat Isten irgalmába, jelenemet szeretetébe, jövőmet gondviselésére bízom”.
Katona István püspök életrajza:

1928. október 3-án, Nagykátán született egy tízgyermekes család ötödik gyermekeként. Középiskoláit Nagykátán és Szegeden végezte.
A szegedi teológián tanult, 1953-ban szentelték pappá. 36 évet töltött lelkipásztorként a szeged-csanádi egyházmegyében. Öt évig volt káplán Új-Szegeden és Kiszomborban, majd 31 évig plébánosként működött (Klárafalva-Ferencszállás, Apátfalva, Szeged-Rókus). Közben elvégezte a Budapesti Hittudományi Akadémiát, 1970-ben summa cum laude eredménnyel teológiai doktorátust szerzett.
1989. december 9.-én szentelték püspökké a Váci Egyházmegye szolgálatára.
A püspöki konferencia őt bízta meg az újjászerveződő katolikus iskolák munkájának segítésével és koordinálásával. Ezt a feladatot 1996-ig látta el a Katolikus Iskolai Főhatóság elnökeként. Eredményes munkásságát az MKPK a Pro Paedagogia Christiana kitüntetés arany fokozatával ismerte el.
A váci egyházmegyében 8 évet, az egri egyházmegyében pedig 12 évet szolgált eddig.
Elnöke a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítványnak, s püspöki felelőse hazánkban az Isteni Irgalmasság tisztelete terjesztésének. Tavaly Krakkóban ezért a tevékenységéért kitüntették a Faustinum Társulat tiszteletbeli tagságával.