|
Élni a papság ajándékát |
|
|
|
Írta Szarvas István
|
|
hétfő, 25 január 2010 |
 
Az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében újra megrendezésre kerültek az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napok Egerben. A konferencia témájában a Papság Évéhez kapcsolódik, az általános és a szolgálati papság kapcsolatáról, közös küldetéséről, sajátosságairól szólnak az előadások, a csoportbeszélgetések és a műhelyfoglalkozások.
A program január 25.-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén szentmisével kezdődött, amelyet Bíró László tábori püspök mutatott be a jelenlévő paptestvérekkel és munkatársaikkal együtt. Beszédében utalt XVI. Benedek pápa, a Papság Évével kapcsolatban tett kijelentésére, amelyben azt fogalmazta meg, hogy mind a papok, mind a híveknek alkalmat nyújt ez az esztendő identitásuk tisztázására. Ehhez nyújt segítséget Szent Pál alakja, akinek megtérését körülölelik a hívő emberek, amibe még István diakónus halála is beletartozik. Jó lenne, ha egyházközségeink is preevangelizálnák a mai, Isten felé törekvő embereket – fogalmazta meg a püspök. Kiemelte Pál alakjának egy-egy sajátos vonását: Krisztus központúságát, Krisztus erejében való tevékenységét. Rá is igaz: a Krisztus erejében tevékenykedő Krisztusért tevékenykedik. Ezek a szempontok fontosak a lelkipásztori, sőt a keresztényi életben is. Szent Pál megtérése alkalmat ad arra, hogy rácsodálkozzunk Isten irgalmára, utalt a Legenda Aurea megfogalmazására Bíró püspök.
Balog Gyula, az egri Papnevelő Intézet rektora előadásában felidézte a korábbi lelkipásztori napok élményeit, törekvéseit. Minden időben ragaszkodunk a Szentatya szándékához, fontos számunkra, hogy mit mond az egyház – fogalmazta meg. Felidézte Viannei Szent János alakját, aki élte a szeretetet, és ezáltal megjelenítette Istent közösségében. Utalt a királyi (általános) papság és a szolgálati papság kapcsolatára. Amikor működik a kölcsönös szeretet közösségeinkben, akkor születnek igazi hívatások – állapította meg. A papság és a családosok kölcsönösen tartják fenn egymást. Ha meggyengül az egyik, akkor a másik is – tette hozzá.
A január 28.-ig tartó konferencián többek között Pál József Csaba erdélyi lelkipásztor, Szászi Balázs, Veres András püspök fog még előadást tartani, a záró Te Deum-ot pedig Ternyák Csaba érsek fogja vezetni.
|
|
Dátum, névnapok
Ma 2010. 9. 3, péntek, Hilda napja van. Holnap Rozália napja lesz.
|
Szent István Rádió online |
Online rádióhallgatáshoz
klikk a rádió logójára!
(Amennyiben a stream nem indul el, lehet,
hogy nincs a gépén megfelelő lejátszó program,
vagy egy szükséges kodek hiányzik!
Gyógyír: pl. a WINAMP letöltése innen.)
|
Statisztikák
Látogatók: 1593495
|