
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2.-án az egri Congregatio Jesu nővérek (Angolkisasszonyok) kápolnájában szerzetesi hivatásokért mutatott be szentmisét Ternyák Csaba érsek, amelyen több egri és Eger környéki szerzetesrend tagja jelen volt. A szentmise kezdetén gyertyák megáldására is sor került.
Ez a nap, II. János Pál pápa szándéka szerint a hálaadás napja - fogalmazta meg a Főpásztor, ugyanakkor tudatosítja bennünk a szerzetesség ajándékát. Az egyház, ezzel a könyörgő nappal is segíti a megszentelt életet élőket.
A templomban való bemutatása tökéletes „ikonja” (képe) a szerzetesi életnek, mert ahogyan Jézust bemutatták az Istennek, úgy a szerzetes is ráhagyatkozik az Atyára az egyház elvárásainak megfelelően. A szerzetes, a szerzetesi közösség láthatóvá teszi az egyház szeretetét – emelte ki Ternyák érsek.
Beszédében idézte a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes dokumentumát, amelyik megfogalmazza, hogy az ember, mint teremtmény csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát. Mindenkinek szolgálni kell valamilyen módon. Ez emberi életünkhöz tartozik. A szerzetesek Krisztusnak való teljes odaadásuk által az embereknek is adják magukat – állapította meg. Jól tudták ezt az egyházellenes erők néhány évtizeddel ezelőtt, amikor éppen a szerzetesrendeket oszlatták fel. Ma az egyik legnagyobb kereszt, hogy hiányoznak a szerzetesek. Ezért imádkozunk minden szentmise végén a hivatásokért.
Ezek után köszönetét fejezte ki az egyházmegye területén működő szerzeteseknek, akik közül a férfi szerzetesek lelkipásztori tevékenységet is ellátnak, a nővérek pedig gyermekek, fiatalok, szegények, betegek, vagy éppen cigányok közt szolgálnak.
Szentbeszédében külön kiemelte a Máriás Iskolatestvéreket, akik Karcagon telepedtek le, de megtudhattuk azt is, hogy a Szent Erzsébet nővérek Kongregációja a közelmúltban több alkalommal járt Sárospatakon. Feltett szándékuk, hogy abban a városban nyissanak rendházat, ahol a kongregáció névadója született.