|
Írta Birkás Terézia / www.eger.egyhazmegye.hu
|
|
szerda, 17 február 2010 |
 A jászapáti hittanosok két színdarabbal örvendeztették meg az elmúlt szombaton mindazokat, akik ellátogattak a Művelődési Házba. A délután három órakor kezdődő rendezvényen először a kicsik léptek színpadra, hogy megelevenítsék a bibliai József és testvéreinek történetét. 25 gyermek öltött jelmezt, hogy párbeszédes formában eljátsszák, miként adták el testvérei Józsefet a kereskedőknek és hogyan került a fáraó házába, hogy később, az ínség idején segítségére legyen szenvedő testvéreinek.
A rövid szünetet követően az ifjúsági hittanosok mutatták be a Küszöb című színdarabot, mely az élet és halál küszöbén levő emberekről szól. A darab során olyan karakterek (munkás,tudós, vállalkozó, öngyilkos, drogos, szőke nő, idős néni, hívő feleség) kerülnek az angyal elé, melyek kisarkítják és viccessé teszik az egyes élethelyzeteket, de ugyanakkor tükrözik a mai magyar társadalom állapotát. Az angyal mindegyik személlyel külön elbeszélget arról, hogy miként élte eddig életét. A végén Jézus is színre lép, hogy irgalmat gyakoroljon és újabb lehetőséget adjon a hibák kijavítására. A szentírási idézeteken nyugvó darabnak komoly mondanivalója van minden ember számára és aktualitását jelzi, hogy a szereplőkben ki-ki könnyen magára ismerhet. Az előadásokat a közönség hosszú tapssal jutalmazta és könnyes szemek árulkodtak arról, hogy érdemes volt megszervezni ezt a farsangi délutánt. |
|
Utolsó frissítés ( hétfő, 08 március 2010 )
|