
Tiszafüreden 1937-től katolikus egylet működött, melynek 1941-42-ben kultúrházat építettek. Az épületet 1949-ben államosították, 1993. decemberben kapta vissza az egyház, s eredeti funkciójában óhajtotta felhasználni.

Az egyházközség 2008-ban sikeresen pályázott a Katolikus Kör épületének felújítására és működtetésére „A Tiszafüredi Római Katolikus Egyházközség lelki-testi egészségmegőrző, mentális és infrastrukturális programja civil szervezetek bevonásával a Tiszafüred, Örvényi u. 20-22.sz. alatt” címmel. Az Európai Uniós pályázatban foglalt felújítás 2009 márciusában, a programok 2009 őszén indultak. Az épület ünnepélyes átadása 2010. április 26-án, hétfőn volt. Az intézmény Tariczky Endre volt tiszafüredi plébános, országos hírű régész nevét vette fel.
Az ünnepi program a Kovács Pál Művelődési Központban kezdődött az Intarziakészítők Országos Egyesülete kiállításának megnyitójával. Megnyitotta: Orbánné Szegő Ágnes könyvtárigazgató – történész.
Köszöntőt mondott Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere, majd Bódi György projektmenedzser bemutatta a projektet, Vadász István múzeumigazgató pedig Tariczky Endre életéről, tiszafüredi munkásságáról beszélt. Ternyák Csaba egri érsek "Az Egyház küldetése a társadalomban" címmel tartott lebilincselő és elgondolkoztató előadást.

Ezt követően a felújított épületet szentelte fel. Itt köszöntőt mondott Varga Mihály, a térség országgyűlési képviselője. Az ünnepségen közreműködött a tiszafüredi Harmónia Kamarakórus.
Az új közösségi térben megvalósítandó programok célcsoportjai:
- pályakezdő fiatalok, akik munkát keresnek
- 40 év feletti munkanélküliek
- GYED-ről, GYES-ről munkába visszatérők
- csökkent munkaképességűek (pl. mozgásban akadályozottak)
- nagycsaládosok
- romák
- tartós munkanélküliek
A fejlesztés szakmai tartalmából:
- informatikai ismeretek kialakítása és folyamatos fejlesztése;
- internet használata (tájékozódás, információ gyűjtés, egyéni ügyintézés, gyakorlás, stb.)
- lelki és testi egészségmegőrző, mentálhigiénés tanfolyamok, előadások, team-beszélgetések
szervezése, tartása;
- multiplikátor képzés – hátrányos helyzetűekkel foglalkozók kiképzése
- lelki segítségnyújtás – előadások, csoportos és egyéni megbeszélések formájában;
- egészségmegőrző beszélgetések, tréningek;
- személyiségfejlesztő, önismeretet és társismeretet fejlesztő, közösség építő tréningek, életpálya-építési kompetenciákat fejlesztő foglalkozások.