Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat IV.
Írta Szarvas István
hétfő, 19 július 2010
Fesztivál programmal kezdődött a találkozó utolsó előtti napjának délutáni programja. Már fél kettőtől elkezdődött a zene a nagyszínpadon. Fellépett az Olgyay Családi Zenekar, az imperfectum, Sillye Jenő és barátai, végül az egri, fiatal, tehetséges zenészekből álló Ethnofil. A koncertekkel párhuzamosan a műhelyfoglalkozásokat vezető közösségekkel lehetett újra találkozni, beszélgetni, a Faluházban pedig kézműves foglalkozásra nyílt lehetőség, amellyel 120 fiatal élt is.
A szombat esti ünnepi szentmisére érte el a találkozó a legmagasabb létszámát, 1100-1200 főt. A főcelebráns Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt, aki a találkozó mottójához kapcsolódva a reményről beszélt a fiataloknak. Sokszor a reményt összekapcsolják a fiatalokkal, pedig köztük is mennyi depressziós, reménytelen ember van. A ballagási idézetek jó részéből is sugárzik a reménytelenség- fogalmazta meg Bábel érsek. Ezért elmondható, hogy a remény nem életkorhoz kötött. A továbbiakban felidézte a kommunista időszak „kincstári” reménykedését, amely mára alább hagyott, és megállapította, hogy „mi többet hirdetünk, mint földi reményt, ami csak egy ideig tart.” Az igazi remény az, ami az üdvösséget adja az embernek. Utalt napjaink válság és katasztrófa helyzeteire: „Isten minden élethelyzetben meg tudja adni a kegyelmet, hogy helyt tudjunk állni.” A keresztény ember is lehet szomorú, de ez nem reménytelenség, nem mindig vagyunk boldogok, de boldogtalanok sohasem – fogalmazta meg a főpásztor. Az ünnepi szentmisét fáklyás körmenet követte.
A napot fergeteges táncház zárta a Flótás együttes közreműködésével.
A találkozó záró napjának reggelén felhőszakadás ébresztette a sátortábor lakóit. A gyors pakolás után egy kis csúszással indult a program, de a szervezők már előző este készültek a helyzetre, és a helyi tornaterembe szervezték át a folytatást.
A reggeli ima után Kerényi atya folytatta a szalóki levélben megfogalmazott tematika alapján előadását. A kiemelkedés, tisztulás, fejlődés, beteljesülés után most az Istennel való egyesülésről osztotta meg gondolatait, amelyet a 10 órakor kezdődött szentmisében is folytatott.
A találkozón közel ezer regisztrált résztvevő volt, 50 önkéntes segítette a programokat, 45 kiscsoport alakult, 8-10 kispap is kivette a részét a szolgálatból, akik a plébánián tevékenykedő híveknek is besegítettek, 10-12 műhely működött három napon keresztül. A szentmisék és a programok énekszolgálatát a budafoki Adoramus zenekar látta el.
Ma 2010. 9. 7, kedd, Regina napja van. Holnap Mária napja lesz.
Kereső:
Szent István Rádió online
Online rádióhallgatáshoz
klikk a rádió logójára!
(Amennyiben a stream nem indul el, lehet,
hogy nincs a gépén megfelelő lejátszó program,
vagy egy szükséges kodek hiányzik!
Gyógyír: pl. a WINAMP letöltése innen.)